MegosztásEgy ember hirtelen meghalt. Egyszer csak megpillantotta az Istent, ahogy közeledett egy bőrönddel...
Egy ember hirtelen meghalt. Egyszer csak megpillantotta az Istent, ahogy közeledett egy bőrönddel a kezében.
- Fiam, itt az ideje, mennünk kell!
- De miért ilyen hamar? Olyan sok tervem volt még. – kérdezte az ember.
- Sajnálom Fiam, de most van itt az ideje, menned kell!
- És mi van a bőröndben?
- Minden ami a Tiéd volt.!
- Ami az enyém volt? Akarod mondani a holmim, a ruháim, a pénzem?
- Sajnálom fiam, de az anyagi javaid sohasem voltak a tieid. A földhöz tartoztak mindig.
- Akkor az emlékeim?
- Sajnálom fiam, de azok nem jönnek veled. Soha nem voltak a tieid. Az időhöz tartoztak.
Akkor a tehetségeim…
- Ezek sem a tieid. A körülményekhez tartoznak.
- Akkor a barátaim, a családom???
- Sajnálom fiam, de azok sem a tieid. Az életutadhoz tartoztak.
- De a feleségem, és a gyerekeim???
- Sajnálom fiam, de még ezek sem a tieid. A szívedé voltak…
- Akkor a testem???
- Ez sem volt a tiéd soha. Az a poré!
- Akkor a lelkem?
- Sajnálom fiam, de az lelked… A lelked sem volt sohasem a tied. A lelked az enyém!
A kétségbeesett ember kitépte a bőröndöt Isten kezéből, és kinyitotta. Üres volt! Könnyekkel a szemében az ember megkérdezte Istent:
- Soha nem volt semmim???
- De igen fiam, minden pillanat, amit megéltél, csakis a TIÉD volt!
- Fiam, itt az ideje, mennünk kell!
- De miért ilyen hamar? Olyan sok tervem volt még. – kérdezte az ember.
- Sajnálom Fiam, de most van itt az ideje, menned kell!
- És mi van a bőröndben?
- Minden ami a Tiéd volt.!
- Ami az enyém volt? Akarod mondani a holmim, a ruháim, a pénzem?
- Sajnálom fiam, de az anyagi javaid sohasem voltak a tieid. A földhöz tartoztak mindig.
- Akkor az emlékeim?
- Sajnálom fiam, de azok nem jönnek veled. Soha nem voltak a tieid. Az időhöz tartoztak.
Akkor a tehetségeim…
- Ezek sem a tieid. A körülményekhez tartoznak.
- Akkor a barátaim, a családom???
- Sajnálom fiam, de azok sem a tieid. Az életutadhoz tartoztak.
- De a feleségem, és a gyerekeim???
- Sajnálom fiam, de még ezek sem a tieid. A szívedé voltak…
- Akkor a testem???
- Ez sem volt a tiéd soha. Az a poré!
- Akkor a lelkem?
- Sajnálom fiam, de az lelked… A lelked sem volt sohasem a tied. A lelked az enyém!
A kétségbeesett ember kitépte a bőröndöt Isten kezéből, és kinyitotta. Üres volt! Könnyekkel a szemében az ember megkérdezte Istent:
- Soha nem volt semmim???
- De igen fiam, minden pillanat, amit megéltél, csakis a TIÉD volt!
Gondolatok, +1:
Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni. Azt, hogy mennyire boldoggá tett. Sok minden elmúlik, többek között a harag is, amivel szétváltatok, elmúlik az is, hogy azt hiszed, hogy örökké tarthat, elmúlik minden, csak az nem, hogy te hogyan érezted vele magad. Bízol az életben annyira, hogy tudod idővel jönni fog más, hogy idővel, ha hasonló ember sétál el előtted az utcán nem érzed azt, hogy a szíved összeszorul és szétgyilkol. Reménykedsz, hogy idővel más mosolya sem fog ráemlékeztetni, mert továbblépsz. Majd felbukkan. Visszajön, mert talán ő a sorsod. Az évek hirtelen feledésbe merülnek, mert te ugyanúgy érzed magad, mint akkor, amikor először magával ragadott. És ekkor beléd hasít a tény, hogy képtelen vagy felejteni. Bármennyire is szeretnéd azt az embert, aki hozzád tartozik képtelen leszel elengedni, így hát megtanulsz majd engedni a sorsnak.
Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni. Azt, hogy mennyire boldoggá tett. Sok minden elmúlik, többek között a harag is, amivel szétváltatok, elmúlik az is, hogy azt hiszed, hogy örökké tarthat, elmúlik minden, csak az nem, hogy te hogyan érezted vele magad. Bízol az életben annyira, hogy tudod idővel jönni fog más, hogy idővel, ha hasonló ember sétál el előtted az utcán nem érzed azt, hogy a szíved összeszorul és szétgyilkol. Reménykedsz, hogy idővel más mosolya sem fog ráemlékeztetni, mert továbblépsz. Majd felbukkan. Visszajön, mert talán ő a sorsod. Az évek hirtelen feledésbe merülnek, mert te ugyanúgy érzed magad, mint akkor, amikor először magával ragadott. És ekkor beléd hasít a tény, hogy képtelen vagy felejteni. Bármennyire is szeretnéd azt az embert, aki hozzád tartozik képtelen leszel elengedni, így hát megtanulsz majd engedni a sorsnak.
