MegosztásÁllj meg hát végre és vedd észre, amit semminek érzel, több talán, mint a legszebb ajándék, vagy csillogó dísz a fán...
Csak futunk, csak sietünk,
ajándékkal teli kezünk,
de ki tudja, mi van belül ?
Van-e ott csend, van-e ott béke
- amiből a legtöbb kéne ahhoz, hogy szent legyen a karácsonyunk.
Sütünk, főzünk, hullafáradásig,
de nem vesszük észre, hogy a másik
csak arra vágyik,
ülj mellé, hallgasd nyílt szívvel,
és csendesen simogasd.
Állj meg hát végre és vedd észre,
amit semminek érzel, több talán,
mint a legszebb ajándék,
vagy csillogó dísz a fán
ajándékkal teli kezünk,
de ki tudja, mi van belül ?
Van-e ott csend, van-e ott béke
- amiből a legtöbb kéne ahhoz, hogy szent legyen a karácsonyunk.
Sütünk, főzünk, hullafáradásig,
de nem vesszük észre, hogy a másik
csak arra vágyik,
ülj mellé, hallgasd nyílt szívvel,
és csendesen simogasd.
Állj meg hát végre és vedd észre,
amit semminek érzel, több talán,
mint a legszebb ajándék,
vagy csillogó dísz a fán
Gondolatok, +1:
Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek
Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek
