MegosztásÁllj meg hát végre és vedd észre, amit semminek érzel, több talán, mint a legszebb ajándék, vagy csillogó dísz a fán...
Csak futunk, csak sietünk,
ajándékkal teli kezünk,
de ki tudja, mi van belül ?
Van-e ott csend, van-e ott béke
- amiből a legtöbb kéne ahhoz, hogy szent legyen a karácsonyunk.
Sütünk, főzünk, hullafáradásig,
de nem vesszük észre, hogy a másik
csak arra vágyik,
ülj mellé, hallgasd nyílt szívvel,
és csendesen simogasd.
Állj meg hát végre és vedd észre,
amit semminek érzel, több talán,
mint a legszebb ajándék,
vagy csillogó dísz a fán
ajándékkal teli kezünk,
de ki tudja, mi van belül ?
Van-e ott csend, van-e ott béke
- amiből a legtöbb kéne ahhoz, hogy szent legyen a karácsonyunk.
Sütünk, főzünk, hullafáradásig,
de nem vesszük észre, hogy a másik
csak arra vágyik,
ülj mellé, hallgasd nyílt szívvel,
és csendesen simogasd.
Állj meg hát végre és vedd észre,
amit semminek érzel, több talán,
mint a legszebb ajándék,
vagy csillogó dísz a fán
Gondolatok, +1:
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág
