Csoóri Sándor: Anyám szavai

Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szép szerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.

Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkü hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!

Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, mint, hogy ha dolgom volna.

Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket --
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:

eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.

Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom -- igen, a köhögésedet,
de a fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.

Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilusos tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüreti bálos ördögökön
s bohócos nagy kalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.
Gondolatok, +1:
Egy szokványos, hétköznap este a férj és feleség a tévé előtt ült. Megszólalt a nő: „Fáradt vagyok és késő is van. Azt hiszem megyek és lefekszem.”

Előbb azonban kiment a konyhába, előkészítette a holnapi ebédnek valót, elmosogatott, kivette a zöldségeket a fagyasztóból, elkészítette a gyerekek másnapi szendvicseit, letörölte az asztalt, eltörölte az edényeket, a helyükre rakta, betöltötte a kávéfőzőt. Mindezt azért, hogy a reggel könnyebben induljon.

Ezután kivasalta a férje ingét, hogy legyen mit felvennie reggel, összeszedte a gyerekek szétdobált játékait. Majd valóban elindult lefeküdni. Fogat és arcot mosott, és még felvett egy ledobott törülközőt és a helyére tette. Ezután leellenőrizte a ház összes ajtaját, hogy mindenhol be legyen zárva. Bekukkantott a gyerekekhez, és jó éjt puszit adott

A férj észrevette, hogy a felesége még járkál.

„Azt hittem, hogy elmentél lefeküdni” – mondta.

„Még volt egy kis dolgom” – érkezett a válasz.

Megérkezve a hálószobába, előkészítette a másnapi munkába menő ruháját, és elmondott egy imát. Ekkor hallotta, hogy a férj kikapcsolja a tévét és bejelenti, hogy megy ő is lefeküdni. És így is történt. Két perc múlva az ágyban is volt, és hirtelen el is aludt.

Igen… a nők csodálatosak. Mindig gondolnak másokra is, legtöbbször viszont sajnos saját magukra nem. Ezen nem ártana változtatni. A férfiak részéről meg nem ártana több elismerés!