MegosztásILYEN OKOSAN GYEREKHISZTIT MÉG NEM KEZELTEK, MINT EZ AZ EGRI ANYUKA!
A kisgyerek kezével-lábával kalimpálva ad bele apait, anyait. Anyuka továbbra is higgadt. Fölé hajol, és csak annyit mond a földön fetrengő gyermekének.
Az alábbi történetet a DumaPest Facebook csoportban találtuk:
Az eset Egerben történt, az üzletközpontban:
"Egy négy-öt év körüli kislány lendületesen győzködi anyukáját, hogy vegyék meg. Hogy pontosan mit, azt nem tudom, későn kapcsolódtam a műsorba. Bíztam benne, hogy amíg nézelődöm a kézműves termékek között, kiderül.
A gyerek kitartóan követel, anyuka higgadtan hárít. A kislány hirtelen hisztizni kezd, ami ránézésre meglepi anyát, aki felhúzott szemöldökkel néz csemetéjére. A tömeg is egyre nagyobb érdeklődést tanúsít irántuk. Anyuka becsületére legyen mondva, nem tesz úgy, mintha nem az övé lenne a gyerek, mintha csak találta volna, és sajnálta otthagyni, és nem kezd a "de te nem szoktál így viselkedni...nem erre tanítottunk..." és társai magyarázkodásba sem, csak kitartóan néz. Nem tudom eldönteni, hogy arra vár, hogy befejezze az általában szeretnivaló picinye az egyszemélyes előadását, vagy kompromisszum után kutat a gondolataiban. Az látszik, hogy nincs még nagy rutinjuk a hisztiben, mintha a kislány most próbálgatná a korlátait.
A következő pillanatban a gyermek fenékre huppan, és már bőgve mantrázik. Ebben a pillanatban illant el az esélye annak, hogy megvegyék. Azt még mindig nem tudom, hogy mit. Úgy tűnik, hogy a gyerek is felmérte vesztes helyzetét, mert végső lehetőségként hanyatt vágja magát, s mint aki hóangyalt készít, kezével-lábával kalimpálva ad bele apait, anyait. Anyuka továbbra is higgadt. Fölé hajol, és csak annyit mond a földön fetrengő gyermekének:
-Na, most aztán végképp nem vagy alkupozícióban! - majd hátat fordítva üvöltő leszármazottjának, tovább sétál a következő asztalhoz.
A kislány döbbenten néz távozó anyja után. Majd csendben föláll, utána kullog, és szótlanul követi. Fogalma sincs ennek a pici lánynak, hogy milyen szerencséje van az anyukájával. De majd ha felnő, rájön.
Mosolyogva nézek utánuk, és már csak a kocsiban jut eszembe, hogy ki sem derült a hiszti tárgya. De talán nem is az volt a lényeg. Hanem az, hogy a nehéz helyzeteket is meg lehet oldani némi türelemmel, humorral, és nem feledett szeretettel."
Szerinted is így van? Akkor ne felejtsd el megosztani!
Az alábbi történetet a DumaPest Facebook csoportban találtuk:
Az eset Egerben történt, az üzletközpontban:
"Egy négy-öt év körüli kislány lendületesen győzködi anyukáját, hogy vegyék meg. Hogy pontosan mit, azt nem tudom, későn kapcsolódtam a műsorba. Bíztam benne, hogy amíg nézelődöm a kézműves termékek között, kiderül.
A gyerek kitartóan követel, anyuka higgadtan hárít. A kislány hirtelen hisztizni kezd, ami ránézésre meglepi anyát, aki felhúzott szemöldökkel néz csemetéjére. A tömeg is egyre nagyobb érdeklődést tanúsít irántuk. Anyuka becsületére legyen mondva, nem tesz úgy, mintha nem az övé lenne a gyerek, mintha csak találta volna, és sajnálta otthagyni, és nem kezd a "de te nem szoktál így viselkedni...nem erre tanítottunk..." és társai magyarázkodásba sem, csak kitartóan néz. Nem tudom eldönteni, hogy arra vár, hogy befejezze az általában szeretnivaló picinye az egyszemélyes előadását, vagy kompromisszum után kutat a gondolataiban. Az látszik, hogy nincs még nagy rutinjuk a hisztiben, mintha a kislány most próbálgatná a korlátait.
A következő pillanatban a gyermek fenékre huppan, és már bőgve mantrázik. Ebben a pillanatban illant el az esélye annak, hogy megvegyék. Azt még mindig nem tudom, hogy mit. Úgy tűnik, hogy a gyerek is felmérte vesztes helyzetét, mert végső lehetőségként hanyatt vágja magát, s mint aki hóangyalt készít, kezével-lábával kalimpálva ad bele apait, anyait. Anyuka továbbra is higgadt. Fölé hajol, és csak annyit mond a földön fetrengő gyermekének:
-Na, most aztán végképp nem vagy alkupozícióban! - majd hátat fordítva üvöltő leszármazottjának, tovább sétál a következő asztalhoz.
A kislány döbbenten néz távozó anyja után. Majd csendben föláll, utána kullog, és szótlanul követi. Fogalma sincs ennek a pici lánynak, hogy milyen szerencséje van az anyukájával. De majd ha felnő, rájön.
Mosolyogva nézek utánuk, és már csak a kocsiban jut eszembe, hogy ki sem derült a hiszti tárgya. De talán nem is az volt a lényeg. Hanem az, hogy a nehéz helyzeteket is meg lehet oldani némi türelemmel, humorral, és nem feledett szeretettel."
Szerinted is így van? Akkor ne felejtsd el megosztani!
