Létezik a lélek? Ezt mondja az agysebész, aki kómába került és átélte a halál állapotát
Van lelkünk? Létezik élet a halál után? A halál utáni életről sokan beszámoltak, közéjük tartozik a Harvardon tanult agysebész is, Dr. Eben Alexander. Az orvos az esemény előtt, ami örökre megváltoztatta az életét, nem hitt a spirituális világ létezésében. materialista alapokon nyugvó akadémiai orvostudomány nem tudott mit kezdeni ezzel a kérdéssel, barátai, kollégái szintén hasonló elveket vallottak, így hozzájuk hasonlóan ő is azt gondolta, hogy a lélek nem más, mint az emberi elme szüleménye. Véleménye azután változott meg, hogy 7 napot töltött kómában egy súlyos bakteriális agyhártyagyulladás miatt. A kóma egy hete alatt elmondása szerint egy angyal megmutatta neki az Isteni Forrást.
A kómából való ébredése és csodálatos gyógyulása után megírta a könyvét, „A mennyország létezésének bizonyítéka” címmel. Dr. Alexander szerint a földi élet csak egy teszt a személyes fejlődéshez, és ahhoz, hogy átmenjünk ezen a teszten le kell győznünk a gonoszt, miközben szeretetet és együttérzést tanúsítunk.
Álljon itt néhány megállapítás, amelyet dr. Alexander ír a könyvében:
– a halálon túli élet megtapasztalása annyira valóságos és intenzív volt, hogy az emberi élet mellette csupán egy mesterséges álomnak tűnik
– a halálon túli élet fő eleme a tiszta szeretet. Odaát mindent a szeretet ural és emiatt a gonosz jelenléte rendkívül csekély. Ha meg akarod ismerni az Univerzumot, ismerd meg a szeretetet.
– a halálon túli életben a kommunikáció telepatikus. Nincs szükség a kimondott szóra, hisz minden körülötted zajlik. Minden benned felmerülő kérdésre rögtön telepatikus választ kapsz.
– az ottani szeretet annyira végtelen, hogy az emberi képzelőerővel felfoghatatlan. Mindig biztonságban vagy, sosem vagy egyedül, Isten tökéletes és feltétel nélküli szeretete árad a lelkek felé.
– kétségtelen, hogy a szeretet minden dolog alapja. Nem valami absztrakt szeretetről van szó, hanem olyan szeretetről, amelyik nem ismeri a féltékenység, az egoizmus fogalmát, és feltétel nélküli.
– ez a valóságok valósága, és senki nem tudja teljes bizonyossággal megérteni, hogy ki vagyunk, amíg ebben meg nem merítkezett.
A kóma ideje alatt Eben Alexander neocortexje, azaz az úgy agykérge egyáltalán nem működött, így semmiféle tudományos magyarázat nincs a tapasztalásaira.