A vizeleted színe milyen betegségekről árulkodik?

A vizelet színéből egyértelműen meg lehet állapítani bizonyos betegségeket. A rendszeres önvizsgálatra az orvosok folyamatosan felhívják a figyelmet, ez a vizelet ellenérzésére is kiterjed. Az alábbi cikkben segítséget adunk ahhoz, hogy a vizelet színei mit árulnak el szervezetünkről és betegségünkről.

A vizelet színe



A vizelet színe az első dolog amiből a legtöbb következtetés levonható. A legtöbb színváltozás a bevitt folyadék mennyiség alapján változik. A másik befolyásoló tényezője a bevitt étel, valamint még bizonyos gyógyszerek is változtathatnak a vizelet színén.

1. Átlátszó

Bizonyára túl sok vizet iszol, amely részben jó, részben pedig mégsem. Ha túl nagy a folyadékbevitel, számos tápanyag kiürül a szervezetből, ezért a halványabb sárgás vizelet a megfelelő színe az egészségnek. Ez egy másik jele is lehet a cukorbetegségnek a kísérő tünetek ilyenkor az állondó szomjúságérzet, és a gyakori vizelés. Ilyen esetben ajánlott felkeresni orvosunkat.

2. Halvány szalma sárga

Ez az egészséges vizelet színe. Mivel három szín tartozik ide, ezért ezek a mutatószámok a hidratáltság jelét mutatják. Egyes élelmiszerek is sötétíthetik a vizeletet, ilyen pl a cékla. Tudni kell továbbá, hogy minél sötétebb a vizelet, annál erősebb a szaga.

3. Sárga

Ez a szín azt tükrözi, hogy hidratált vagy belülről, azonban hamarosan kezdd el emelni a folyadék mennyiségedet, mert hamar fordítottjára fordulhat a dolog.

4. Szirup vagy barnás színű

Ha a vizeleted ilyen színűvé változik, esetleg barnás színárnyalatot tapasztalsz, az már a kiszáradás előjelei. Ebben az esetben sürgősen kezdj el nagyobb mennyiségű folyadékot inni, hogy a betegségek ne alakulhassanak ki a szervezetedben. A legtöbb májbetegnél a vizelet színe barna. Ha a máj nem működik megfelelően, a széklettel együtt ürül ki a vizeletben a méreganyag, ez okozza a barnás színt. Ilyenkor gyakori a máj gyulladása, ami fájdalmas és hosszan tartó betegséghez vezet.

5. Rózsaszín és vörös

Ha ilyen színnel találkozol a vizeletedben, kezdj el aggódni és azonnal keresd fel az orvosod. Ez ugyanis jelentheti azt, hogy valamilyen enyhébb belső vérzésed van, vagy egy súlyosabb gyulladásod, amit sürgősen kezelni kell. Okozhatja vesekő a tünetet, illetve lehet szó húgyúti fertőzésről, illetve ritkán daganat áll a háttérben.

6. Kék és zöld

Elég ritka az előfordulási aránya, a legfőbb okozói bizonyos gyógyszerek, mint a Viagra, enyhe vízhajtók és néhány antibiotikumok. Ilyenkor gennyesé válik a vizelet, és bár a gyógyszerszedés miatt természetesnek mondhatjuk, azonban mégsem az egészségünk jele. Azonnali orvosi ellenőrzést igényel!

7. Fehéres, homályos vizelet

Ebben az esetben belső gyulladásból adódóan a gyulladás és a genny a vizeleten keresztül távozik. Az állagát úgy képzeljük el mint egy gyümölcslevet, amiben a rostok darabosan találhatóak meg. A leggyakrabban ilyen vizeletet okozó betegség egyike a nemi úton terjedő betegség és húgyúti fertőzések. Természetesen ebben az esetben is orvoshoz kell fordulni!

Ezek is érdekelhetnek