Az arra járó emberek furcsa hangot hallanak mely egy sárcsomóból jön – belenéznek de nem hisznek a szemüknek

Brit állatbarátok egy csoportja különös dolgot talált egy kirándulás alkalmával az út szélén. Első látásra ez a valami úgy nézett ki, mint egy nagy darab sár, de amikor közelebbről megnézték, nagy meglepetésben volt részük.

Egy furcsa hang jött ki ugyanis ebből a sárcsomagból, ezért tudták, hogy “valami” oda beragadhatott. Ezért elvitték a sárcsomagot egy állatorvosi rendelőbe, ahol megtisztították ez a sárkupacot. Kiderült, hogy végül is nem sárkupac, hanem egy élő sündisznó volt.

Végül is az állatorvosi rendelőben szépen megtisztították őt a sártól.

Ahogy tisztították az állatkát, az egyre inkább mozgolódni kezdett. Most a Brent Lodge Wildlife Hospital nevű állatkórházban lakik, ahol ételt kap és gondoskodnak róla, amíg jobban nem lesz. Aztán később visszaengedik őt a természetbe.

Az állatkórház dolgozói lefényképezték a megszeppent kis állatot a sárgolyóval együtt és feltették a képeket a Facebook-ra. A kis állatnak most már sokkal jobb kedve van.



Annyira örülünk, hogy ezt a kis csöppséget sikerült megmentetni. Kérjük ossza ezt meg, ha egyetért velünk!