A NAGY PÉNZHOROSZKÓP! EZ A 3 CSILLAGJEGY LESZ A LEGSZERENCSÉSEBB JÖVŐRE A PÉNZÜGYEKBEN!

Azért a többi csillagjegy között is van, kinek nem lesz oka panaszra…

Kos

Még mindig az emberi kapcsolatok jelentik önnek a legnagyobb tőkét, és ezt októberig lesz is ideje kamatoztatni. Ne tévessze meg még az sem, ha valaki ellenségesen viselkedik önnel szemben. Lehet, hogy csak kihívó a stílusa, vagy irigye önnek, de ha jól forgatja a szót, és főleg, ha olyan egyezséget, esetleg üzletet ajánl neki, amivel mind a ketten jól járnak, akkor simán ellenségből is barátot, szövetségest csinálhat. Ellenkező esetben persze a fordítottja is előfordulhat! Ezért csak nagyon szőrmentén fogalmazzon meg kritikákat, mert az év elején, úgy látszik, mindenki könnyebben kiakadhat önre. Leginkább a főnökével kapcsolatban okozhat kellemetlen helyzeteket. Nyártól fogva már simábban veszi az akadályokat, és sokkal barátságosabb emberek veszik körül. Az ősz a pénzügyek terén nagyon jó lehetőségeket teremthet. Örökségre, hagyatékra is szert tehet, vagy valamilyen nagyon kedvezményes kölcsönt vehet fel.

Bika

A munkájában és a pénzügyek terén is nagyfokú ötletességet követelnek öntől az Uránusz fényszögei. A megújulást kell megtanulnia, ami önnek az összes jegy közül talán a legnehezebb feladat, minthogy ön a legragaszkodóbbak és egyben a legmaradibbak közé tartozik. Ebben nincs is semmi rossz, mert még az is lehet, hogy éppen a ragaszkodása miatt ön az a bizonyos legrégebbi bútordarab a cégnél, ahol dolgozik, így aztán a legnagyobb rálátása is van annak az ügyeire. Az sem meglepő, hogy éppen ezért a modernizálás során is az ön tanácsait kérik ki. Ez a változás emelheti fel önt is, akár előre is léphet a ranglétrán. Kár lenne tehát az ellenzők táborába belépnie, inkább tanuljon meg újra tanulni! Ismerkedjen, keresse a kapcsolatokat a kollégáival is! Mivel ön elhivatott munkaerő, a leglelkesebb is, még ha lassabban is mozdul. A pénzügyekben is akkor jár jól, ha a szokottnál többet vállal magára idén. Viszont végre megéri odaadónak és hűségesnek lennie a munkahelyéhez.

Ikrek

Az aktivitás és a kreatív ötletek megélése és megvalósítása van most soron az ön életében. Ez a legjobb esetben azt jelenti, hogy ön már most egy jól menő vállalkozás boldog tulajdonosa, vagy éppen idén készül belevágni egy ilyenbe. Az biztos, hogy rengeteg munkát kíván öntől az üzlet, de szerencsére a csillagok meg is áldják ezzel. És nem csak fizikai, szellemi erőkkel, de a pénzügyek terén is sok támogatást tudhat magáénak. Érdemes utána járni a lehetőségeinek, mert nem csak befektetőket, vagy hitelezőket, de vissza nem térítendő támogatásokat is kaphat, ha olyan üzletet vezet, ami bizonyos kritériumoknak megfelel. Ha mégsem lenne olyan vállalkozó szellemű, hogy vállalkozzon, akkor is meg tudja élni a kreativitását vagy a munkahelyén, vagy a hobbija által. És, mivel a Jupiter és Plútó fényszöge még ez esetben is támogatja, még ilyen módon is juthat extra bevételekhez az alkotása vagy újítása által. Csak ne legyen szégyenlős, mikor megkéri az árát!

Rák

Munkában továbbra sem lesz hiány, és a kötelességei sem fognak csökkenni. De valamilyen könnyítést azért jeleznek az égiek. Tanulmányok, vagy új pozíció révén mindent valahogy magasabb szempontból tud vizsgálni és értékelni, s mivel több rálátása lesz a dolgokra, könnyebben meg is tudja majd oldani a problémákat. Lehet, hogy valami, ami eddig szüntelen fejtörést okozott önnek, most egy csapásra megoldhatóvá válik. A törvényi szabályozások is hozzájárulhatnak ehhez, de az ön ötletességén is sok múlik. Akár valamilyen újítást is bevezethet, vagy egyenesen feltalálhat valamit. Ráadásul ehhez éppen azok a nehézségek vezethetik el, amikkel mindeddig hiába vívott szélmalomharcot. A pénzügyek terén is változékony, de kedvező időszakot jeleznek a csillagai. Főként a távlati tervein érdemes módosítania, ha jobb életet akar magának. Akár egy vállalkozásba is belefoghat idén, de valószínűleg inkább csak az év második felében, vagy harmadik harmadában.

Oroszlán

A pénzügyei jól alakulnak, és bár az azért nem igaz, hogy a kisujját sem kell mozdítania érte, de azért nem nagyon. Igaz, hogy elsősorban nem is a saját keresetével lehet elégedett, hanem sokkal inkább azzal, amit a társa hoz a konyhára, vagy, amit más módszerrel – tehát nem kifejezetten munkával – szerez meg. Természetesen nem kell semmi rosszra gondolnia, mert örökség, hagyaték, jutalék, vagy részesedés révén is juthat pénzhez. Általában is több szerencséje lehet most a más pénzét illető ügyekben: ezért bárki, aki az ön gondjaira bízza a pénzét szerencsével járhat. Ön pedig kérje ki a részét a közvetítésért, vagy a jó tanácsokért! A munkahelyén további átalakulások várhatóak, talán nem is mindig tervezetten. Ezért is jól teszi, ha megpróbál egyszerre több lábon állni. Ha talpon akar maradni, akkor az sem árt, ha bevállal még valamilyen tanfolyamot, iskolát az év első felében. Nincs mese, önnek is haladnia kell a korral!

Mérleg

Folytatódik a tavalyi év sikersorozata: egyre jobban és jobban teljesíthet, és egyre több reménye lehet a tervei megvalósítására. Sőt, a reményeknél sokkal többet elérhet. Ha elégedetlen a jelenlegi munkájával, a munkakörével, akkor könnyen találhat magának másikat. A lehetőség azonban nem pottyan az ölébe, annak magának kell utánajárnia. Jól teszi, ha gyakran átböngészi az Internetes álláshirdetéseket, vagy felteszi az önéletrajzát a megfelelő honlapokra. A jelenlét minden téren fontos, akárcsak a kapcsolatok. Egy különleges ember különleges lehetőséget teremthet önnek, amiben felvillanhat a tehetsége, és amiben fejlődhet is. Mert fontos a pénz is, de most még fontosabb, hogy olyan munkát találjon, amiben azon túl, hogy örömét leli, valamit teremthet, amivel beírhatja a nevét a lelkek nagy könyvébe – hogy egy kicsit patetikusan fogalmazzak. Ha képes önmagát nagynak és becsesnek, sőt, akár híresnek is elképzelni, akkor most remélheti, hogy az idén úgy is lesz!

Nyilas

A pénzügyek terén mintha újra teremtődne az a válságos helyzet, melyben az utóbbi néhány évben élt, de amin úgy hitte, már túl van. Most még egyszer, de már garantáltan utoljára szembe kell néznie a nehézségekkel, amire azonban váratlan megoldásokat találhat. A megoldás elsősorban önben, a személyében és a kitartásában rejlik. Ha az ingatag, változékony világban is sziklaszilárdnak és kitartónak tud mutatkozni, akkor máris megnyert egy csatát. Ha ezt tavasz végéig bírja, akkor pedig az egész háborút. A nyár már kedvezőbb fényszögekkel jelentkezik, onnantól már egyértelmű javulást tapasztalhat meg a pénzügyeiben. A kockázatok is kisebbek lesznek, ezért már nyugodtabb szívvel fektethet be, és stagnálásból gyarapodásra válthat. Ha pedig voltak is veszteségei, akkor bízhat abban, hogy az év második felére már jelentősen csökkenti azokat. Ha valamilyen új vállalkozásba akar kezdeni, akkor azt is a legjobb az év második felére időzíteni. Akkorra már tisztábban fogja látni a lehetőségeit.

Bak

Jó pozícióban lehet, és ez most, hogy az élete egyéb területei igen zűrösek, valóságos mentőövnek bizonyulhat. A pénzügyek terén is – a „minden mindennel összefügg” tézisének megfelelően eleinte válságos helyzetet élhet meg, de ahogy a kapcsolatait, az otthonát, általában a legközvetlenebb körülményeit sikerül rendeznie, úgy fogja egyre inkább érezni az anyagi helyzete javulását is. S mivel éppen a gondok által vehet nagy lendületet, találékonnyá és kezdeményezővé válik, éppen a gödör mélyéről tud majd a legmagasabbra jutni. Azt kell, hogy mondjam, hogy ahol most van, az a pozíció ugyan nem rossz, de ennél ön sokkal, de sokkal magasabbra juthat idővel. Az idei év jelenti ehhez a fordulópontot. Nyár kezdetétől fogva fellélegezhet, a beköszöntő tél pedig egy új karrier kezdetét jelenti majd, ami azonban lassan, nagyjából három év alatt fog majd beérni. A kitartó munkájával előbb-utóbb a csúcsra juthat, bármit is jelentsen ez önnek. Márpedig kitartásért nem kel a szomszédba mennie: az a vérében van.

Halak

Szerencse, hogy jó pozícióban van, mert a pénzügyei mutathatnak nagyobb ingadozásokat az év első felében. Mindenesetre érdemes lehet felülbírálnia a befektetéseit, ha vannak, és érdemes lenne egy megbízható befektetési tanácsadóval is tárgyalnia. A helyzete ingatagságát a jó munkahelye ellensúlyozni tudja. Leginkább a távoli vidékekkel kapcsolatos befektetései jelenthetnek kockázati tényezőt, ha vannak ilyenek. Esetleg megpróbálják önt külföldre csábítani, de ha ilyesmire gondol, akkor vagy ne menjen a tengeren túlra, vagy csak majd az év második felében. Általában is a pénzügyi tranzakciók sokkal több kockázati tényezőt rejtenek magukban, mint máskor. Ez persze azt is jelentheti éppen, hogy sokkal többet nyerhet is. Gondolja át, hogy ön mennyire viseli el a kockázatos helyzeteket, és ennek megfelelően menjen üzletelni, vagy kaszinóba. Az óvatosabbaknak marad a lottózás: kisebb eséllyel, de még kisebb kockázattal. Ám most még ez is bejöhet. És a nyereménye is, akár egy pillanat alatt is elmehet.

Ha hasznosnak találtad, ne felejtsd el megosztani!

Ezek is érdekelhetnek