MegosztásRadnóti Miklós :Nem tudhatom...
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Gondolatok, +1:
Az a férfi, aki csak úgy képes elfogadni Téged, hogy az önbizalma, férfiassága védelmében szüntelen maga mögé vagy maga alá rendel, az sosem lesz képes igazi szeretetre. Örök vágyakozó marad, aki azonnal továbblép, miután kielégült. Hosszútávon semmilyen, mély érzelmi kötődésre nem képes. Aki kioktat, mint egy gyereket, megaláz, mint egy védtelen állatot az alkalmatlan és méltatlan arra, hogy meglássa a nőt, aki valójában vagy. A benned lakozó Istennőt pedig észre sem veszi. Így te sem leszel képes arra, hogy Szíved Királyaként tekints rá. Az a nő, aki felébredt és magára talált, többé már nem tud ilyen kapcsolatban élni. Mert sem arra nincs szüksége, hogy a párja egyben az apja is legyen, sem pedig arra, hogy idomított háziállatként éljen a társa mellett. A nő, aki felébredt, továbblép. Nem fél. Mosolyog és nem néz vissza. A lelke szabad, tiszta és békés. Tudja, mit akar és azt is hogyan. Nem türelmetlen. A várakozást pedig az élet kalandjának tekinti.
/ Montorffy Letti/
Az a férfi, aki csak úgy képes elfogadni Téged, hogy az önbizalma, férfiassága védelmében szüntelen maga mögé vagy maga alá rendel, az sosem lesz képes igazi szeretetre. Örök vágyakozó marad, aki azonnal továbblép, miután kielégült. Hosszútávon semmilyen, mély érzelmi kötődésre nem képes. Aki kioktat, mint egy gyereket, megaláz, mint egy védtelen állatot az alkalmatlan és méltatlan arra, hogy meglássa a nőt, aki valójában vagy. A benned lakozó Istennőt pedig észre sem veszi. Így te sem leszel képes arra, hogy Szíved Királyaként tekints rá. Az a nő, aki felébredt és magára talált, többé már nem tud ilyen kapcsolatban élni. Mert sem arra nincs szüksége, hogy a párja egyben az apja is legyen, sem pedig arra, hogy idomított háziállatként éljen a társa mellett. A nő, aki felébredt, továbblép. Nem fél. Mosolyog és nem néz vissza. A lelke szabad, tiszta és békés. Tudja, mit akar és azt is hogyan. Nem türelmetlen. A várakozást pedig az élet kalandjának tekinti.
/ Montorffy Letti/
