MegosztásRadnóti Miklós :Nem tudhatom...
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Gondolatok, +1:
Csodálatos vers az emberi sorsról, az elmúlásról, a szeretetről és a fájdalomról.. Bizony, mi is megkönnyeztük e sorokat!
Apu meséld el nekem
Milyen az élet odafent?
Hallgattok e szép zenéket?
Ott is sír e vajon a lélek?
Testvéreid s nagymamám,
vártak e már odaát?
Odafent is van e álom?
Sírodon, látod e a sok virágot?
Apu meséld el nekem,
odafent milyen a csend?
Fájt e a lelked,
mikor tested örökre megpihent?
Apu meséld el nekem,
van e ott is szerelem?
Egymáshoz bújik e a lélek,
születnek e ott is nemzedékek?
Apu meséld el, milyen a halál?
Tényleg csillagként ragyogsz már reánk?
Ha lelked más testébe száll,
akkor is gondolsz e reánk?
Apu mesélj, van e élet a halál után?
Tényleg az angyalok vigyáznak e ránk?
Mesélj milyen az idő odafent?
Kell e kabát, mint idelent?
Apu meséld el nekem
Odafent van e szeretet?
Vannak e ott is gonosz lelkek?
Vagy ők tényleg a pokolba mennek?
Mondd, milyen a tél, az ősz a nyár?
Tavasszal ragyog e ott is a napsugár?
Mikor a lelked a mennybe szállt,
várt e ott rád a boldogság?
Apu meséld el nekem,
ül e könnycsepp neked is a lelkeden?
Mondd, hogy csak álmodom
Nevetünk mi még ezen a bús dalon.
Apu mesélj kérlek,
odafent kell e majd félnem?
Vagy ott is vigyázol reánk,
ahogy azt tetted, egykor hajdanán?
Csodálatos vers az emberi sorsról, az elmúlásról, a szeretetről és a fájdalomról.. Bizony, mi is megkönnyeztük e sorokat!
Apu meséld el nekem
Milyen az élet odafent?
Hallgattok e szép zenéket?
Ott is sír e vajon a lélek?
Testvéreid s nagymamám,
vártak e már odaát?
Odafent is van e álom?
Sírodon, látod e a sok virágot?
Apu meséld el nekem,
odafent milyen a csend?
Fájt e a lelked,
mikor tested örökre megpihent?
Apu meséld el nekem,
van e ott is szerelem?
Egymáshoz bújik e a lélek,
születnek e ott is nemzedékek?
Apu meséld el, milyen a halál?
Tényleg csillagként ragyogsz már reánk?
Ha lelked más testébe száll,
akkor is gondolsz e reánk?
Apu mesélj, van e élet a halál után?
Tényleg az angyalok vigyáznak e ránk?
Mesélj milyen az idő odafent?
Kell e kabát, mint idelent?
Apu meséld el nekem
Odafent van e szeretet?
Vannak e ott is gonosz lelkek?
Vagy ők tényleg a pokolba mennek?
Mondd, milyen a tél, az ősz a nyár?
Tavasszal ragyog e ott is a napsugár?
Mikor a lelked a mennybe szállt,
várt e ott rád a boldogság?
Apu meséld el nekem,
ül e könnycsepp neked is a lelkeden?
Mondd, hogy csak álmodom
Nevetünk mi még ezen a bús dalon.
Apu mesélj kérlek,
odafent kell e majd félnem?
Vagy ott is vigyázol reánk,
ahogy azt tetted, egykor hajdanán?
