MegosztásVan akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni....
Van akiről ezerszer lemondasz, de mindig visszakerül a képbe. Az évek peregnek, az emlékek megfakulnak, de egy valamit sosem tudsz elfelejteni. Azt, hogy mennyire boldoggá tett. Sok minden elmúlik, többek között a harag is, amivel szétváltatok, elmúlik az is, hogy azt hiszed, hogy örökké tarthat, elmúlik minden, csak az nem, hogy te hogyan érezted vele magad. Bízol az életben annyira, hogy tudod idővel jönni fog más, hogy idővel, ha hasonló ember sétál el előtted az utcán nem érzed azt, hogy a szíved összeszorul és szétgyilkol. Reménykedsz, hogy idővel más mosolya sem fog ráemlékeztetni, mert továbblépsz. Majd felbukkan. Visszajön, mert talán ő a sorsod. Az évek hirtelen feledésbe merülnek, mert te ugyanúgy érzed magad, mint akkor, amikor először magával ragadott. És ekkor beléd hasít a tény, hogy képtelen vagy felejteni. Bármennyire is szeretnéd azt az embert, aki hozzád tartozik képtelen leszel elengedni, így hát megtanulsz majd engedni a sorsnak.
Gondolatok, +1:
Csak futunk, csak sietünk,
ajándékkal teli kezünk,
de ki tudja, mi van belül ?
Van-e ott csend, van-e ott béke
- amiből a legtöbb kéne ahhoz,
hogy szent legyen a karácsonyunk.
Sütünk, főzünk, hullafáradásig,
de nem vesszük észre, hogy a másik
csak arra vágyik,
ülj mellé, hallgasd nyílt szívvel,
és csendesen simogasd.
Állj meg hát végre és vedd észre,
amit semminek érzel, több talán,
mint a legszebb ajándék,
vagy csillogó dísz a fán
Csak futunk, csak sietünk,
ajándékkal teli kezünk,
de ki tudja, mi van belül ?
Van-e ott csend, van-e ott béke
- amiből a legtöbb kéne ahhoz,
hogy szent legyen a karácsonyunk.
Sütünk, főzünk, hullafáradásig,
de nem vesszük észre, hogy a másik
csak arra vágyik,
ülj mellé, hallgasd nyílt szívvel,
és csendesen simogasd.
Állj meg hát végre és vedd észre,
amit semminek érzel, több talán,
mint a legszebb ajándék,
vagy csillogó dísz a fán
