MegosztásKevés férfi tudja, hogy egy újjal végig simítani a nő arcán több, mint megmarkolni a fenekét…
Kevés férfi tudja, hogy egy újjal végig simítani a nő arcán több, mint megmarkolni a fenekét… Hogy mélyen a szemébe nézve jobban megismerhető, mint a dekoltázsába bámulva… Hogy beszélgetve vele többet megtudhat róla, mint utána leselkedve.. Hogy érdeklődéssel meghallgatni és megérteni felemelőbb, mint kocsival, pozícióval, pénzzel felvágni előtte…
Hogy végig cirógatni és csókolni testét élvezetesebb, mint egyből a bugyijába nyúlni… És hogy a hűség ott kezdődik, hogy nem forgolódik más nők után..Hogy jobban megbecsüli azt, ha a férfi a házimunkában segít, mint azt, ha étterembe viszi…Hogy az igazi nő szemében többet jelent az a férfi, akit szeretnek a gyerekei, mint aki mindent megvesz nekik.. Hogy egy jó szóval beljebb kerülhet a szívébe, mint ezer hazug ígérettel.
Hogy végig cirógatni és csókolni testét élvezetesebb, mint egyből a bugyijába nyúlni… És hogy a hűség ott kezdődik, hogy nem forgolódik más nők után..Hogy jobban megbecsüli azt, ha a férfi a házimunkában segít, mint azt, ha étterembe viszi…Hogy az igazi nő szemében többet jelent az a férfi, akit szeretnek a gyerekei, mint aki mindent megvesz nekik.. Hogy egy jó szóval beljebb kerülhet a szívébe, mint ezer hazug ígérettel.
Gondolatok, +1:
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág
