Amíg élek először a szülőd leszek, másodszor pedig a barátod...

Az én ígéretem a gyermekemnek:

Ígérem, hogy sokat nevetünk együtt, de szemem rajtad tartom, előadást tartok neked, az őrületbe kergetlek a sok szabállyal, néha úgy érzed én vagyok a te ősellenséged, mert meggátollak a terveid végrehajtásában és olyanokban akarok segíteni, amihez neked semmi kedved.

Csak akkor értesz majd meg, ha te is szülővé válsz. Addig biztos a fejemhez vágod, hogy “utállak” és az ajtót is rám vágod.

De tudnod kell, hogy nálam jobban senki sem szeret, senki sem aggódik jobban érted és nem fog többet törődni veled senki a világon.

Nekem te vagy a jövőm, a családunk az életem.
Gondolatok, +1:
Reszkető, fáradt hangodon
csak egyszer még: Szólj hozzám, Mama!
Lásd; eltévedtem, s nem tudom,
merre visz az Éjszaka ...

Nem látom szemed fényét,
mely Hitet adott, Merszet, és Célt.
Nem foghatom többé kezed
hogy megcsókoljam ... mindenért ...

Nem hallhatom óvó szavad
mely intett; dorgált; dicsért ...
- Magam kell lássam az Út rögét
ha elérni vágyom a Tiszta Célt.

Míg gyermek voltam, ifjú, bohó:
Nem éreztem, hogy kell szavad ...
Most sírva kérlek; Szólj! Ó, szólj még ...
De elszállt a Szó, mint a pillanat ...

Most érteném már! Fogadnám ...
De elszállt a Szó; csak emlék maradt.
Emlék maradt, csak ezt áldhatom,
s csak a földet csókolhatom, mi rejti
mélyben is szerető, óvó hangodat ...