MegosztásTanácsok egy nagymamától: Ha valaha szerelmes leszel…
Egy nagymama őszinte levele kis unokájához. Ezt az összes nőnek el kell olvasnia!
“Édes unokám!
Ha majd szerelmes leszel, figyelj arra, hogy a választottad tisztában legyen azzal, hogy melyik a kedvenc színed, és hogy hogyan szereted reggelente elfogyasztani a kávédat. Olyan valakibe legyél szerelmes, aki úgy imád téged, amilyen vagy, mosolyog, amikor te is mosolyogsz, és együtt érez, amikor arra van szükséged. Egyszóval: mindent megtesz, hogy boldog légy!
Légy egy olyan férfiba szerelmes, aki a szívedre hajtja a fejét, hogy érezze, miként „dobog” a szerelme, aki képes mindenki előtt megcsókolni, és mérhetetlenül büszke arra, hogy a te kezedet foghatja. Légy egy olyan férfi mellett, aki bármijét képes feláldozni érted, és szándékosan sosem okoznak bánatot neked.
Válassz egy olyan párt, aki a hibáiddal együtt fogad el, akinek te vagy a tökéletes. Egy olyan férfit mellett horgonyozz le, aki minden egyes reggel melletted szeretne felébredni, és minden este téged szeretne a karjába zárni.
A szerető Nagyid!”
“Édes unokám!
Ha majd szerelmes leszel, figyelj arra, hogy a választottad tisztában legyen azzal, hogy melyik a kedvenc színed, és hogy hogyan szereted reggelente elfogyasztani a kávédat. Olyan valakibe legyél szerelmes, aki úgy imád téged, amilyen vagy, mosolyog, amikor te is mosolyogsz, és együtt érez, amikor arra van szükséged. Egyszóval: mindent megtesz, hogy boldog légy!
Légy egy olyan férfiba szerelmes, aki a szívedre hajtja a fejét, hogy érezze, miként „dobog” a szerelme, aki képes mindenki előtt megcsókolni, és mérhetetlenül büszke arra, hogy a te kezedet foghatja. Légy egy olyan férfi mellett, aki bármijét képes feláldozni érted, és szándékosan sosem okoznak bánatot neked.
Válassz egy olyan párt, aki a hibáiddal együtt fogad el, akinek te vagy a tökéletes. Egy olyan férfit mellett horgonyozz le, aki minden egyes reggel melletted szeretne felébredni, és minden este téged szeretne a karjába zárni.
A szerető Nagyid!”
Gondolatok, +1:
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
