Francia rakottburgonya recept
Biztosan nem újdonság számodra, hogy a burgonyát rengetegféleképpen el lehet készíteni, és azt is tapasztalhattad már, hogy valamennyiük nagyonis ízletes! Hogy erősítsük a szabályt, a krumpliból készült ételek újabb variánsát hozzuk ma neked.
Készíts rakottburgonyát, francia módra. Nem nehéz elkészíteni, hozzávalóból is csak néhányra lesz szükséged, a végeredmény pedig… Hm, inkább próbáld ki, és meglátod!
Mi kell hozzá?
6 nagyobb burgonya, 50 gramm reszelt sajt, 200 gramm morzsolt juhtúró, 250 gramm tejföl, 200 gramm felkarikázott füstölt kolbász, 5 tojás, 40 gramm vaj, só, bors.
Hogyan készítsd el?
– A burgonyát mosd meg, és héjastól tedd oda főni. Amikor készen vannak, szűrd le, és hagyd kihűlni. Ezután hámozd meg, és vágd kb fél centiméter vastagságú karikákra.
– Ezidő alatt a tojásokat is tedd oda főni, és ha megvannak, hámozd majd karikázd fel azokat is.
És készítsd elő a sütőt is, kb 180 fokra melegítsd elő.
– Egy edényben keverd össze a tejfölt és a túrót. Akkor lesz tökéletes, mikor krémszerű állagot nyer.
– Végy elő egy tűzálló tálat, és kend ki vajjal. Ezt követően, helyezz egy réteg karikázott burgonyát az aljára, amire ízlés szerint szórj sót, borsot, majd ezt követi egy rend tojás, végül egy réteg kolbász. Ha megvagy, öntsd rá a túrós-tejfölös massza körülbelül felét, majd ismételd meg a lépéseket: egy rend burgonya, tojás és kolbász, végül az öntet másik fele.
– Fedd le a tálat, és told be a sütőbe úgy 30 percre. Ezután vedd le tál fedelét, és szórd rá a reszelt sajtot, majd süsd ropogósra kb 10 percig. Akkor lesz kész, ha a teteje szépen megpirul.
– Tálald melegen! Jó étvágyat!
Tipp: a tejfölös-túrós öntetbe még beleüthetsz 1-2 tojást, így a kapott massza összeállóbb, sűrűbb lesz. És tálaláskor ne feledd kitenni az asztalra a tejfölös bögrét, ugyanis lehet még szükség lesz rá!
Nehézségi fok: könnyű.
Porció: 4 személyre.
Elkészítési idő: 120 + 40 perc.