Lassú a vérkeringésünk, hidegek a lábaink, a kezeink? Van rá megoldás!
A “gyengélkedő” vérkeringés nem válogat, szinte bármely korosztálynál kialakulhat, és noha az egész testre hatással van, mégis a végtagok érintettek a leginkább. A leggyakoribb okok között a meggyengült, rugalmatlanná váló vérereket találjuk, ami ugyan rövid távon nem annyira súlyos probléma, de ha évek telnek úgy el, hogy a lábunk, kezünk állandóan jéghideg, akkor érdemes változtatni az életvitelünkön.
A legkönnyebb, amit tehetünk, hogy elkezdünk mozogni, akár sportolni. Ha ez nem megy, akkor is vannak praktikák, amelyekkel érdemes próbálkozni.
Víz
A megfelelő mennyiségű vízbevitel elengedhetetlen a szervezet optimális működéséhez. Testünk közel 70 százaléka víz atomokból épül fel, így a hidratálás fontos, hiszen serkenti az emésztést, és hozzájárul a sejtek megfelelő tápanyag ellátásához és méregteleníti a szervezetünket. A szakértők szerint egy felnőtt ember napi 1,5–2 liter ivóvizet kell(ene) megigyon, amely a vérkeringésre is pozitív hatással van. Sportolás, megerőltető fizikai munka esetén ez a mennyiség még növelhető.
Cayenne bors
A Cayenne borsban található kapszaicin serkenti a vérkeringést, így az minden testrészbe képes eljutni, és ezáltal kimelegednek a láb- és kézfejek. Emellett erősíti az erek falait, az artériákat és a kapillárisokat. És azzal, hogy felforrósítja a hideg végtagokat, még az ezzel járó zsibbadást, fejfájást is megszünteti.
Ginkgo biloba
Ebből a remek gyógynövényből többféle készítményt is gyártanak. Nagyon jót tesz a véráramlásnak, főként az agy vérellátását biztosítja.
Vadgesztenye
A vadgesztenyéből készült termékek is remekül beindítják a vérkeringést, felpezsdítve az egész szervezetet, az eszcin nevű aktív hatóanyag csökkenti a szervezetben kialakuló gyulladásokat, és egyben erősíti a hajszálerek falait is.
Gyömbér
Ez a pikáns ízéről közismert gumó is beindítja a vérkeringést, kimelegíti az egész testet, köszönhetően az aktív hatóanyagoknak. A rendszeres gyömbérfogyasztók pedig elkerülhetik a vérrögök képződését, ezáltal megőrizve a keringési rendszer egészségét.
Gyömbér, fahéj és rozmaring illóolajok
Amennyiben természetes, bio illóolajokkal kissé bedörzsöljük a hideg, szétfagyott lábainkat, kezeinket, pár perc múlva kimelegednek majd a végtagjaink, hiszen az olajokban lévő aktív hatóanyagok kitágítják a kapillárisokat. Azonban a masszázs előtt olvassuk el a termékek használati utasításait.
Halolaj
Ez a természetes és jótékony olaj képes eltávolítani a vérerek falán lerakódott zsírréteget, ami bizony negatívan befolyásolja a vérkeringést. A halolaj emellett még a rossz koleszterinszintet is csökkenti. Ezért érdemes minél többször halat fogyasztani, vagy a gyógyszertárakban is kapni halolajt kapszula formájában.
Fokhagyma
Bizony, bizony a fokhagyma is csodás, hiszen serkenti a vérkeringést, megakadályozza a lerakódások képződését, ezáltal pedig megelőzhető az érelmeszesedés is.