Így neveljünk citromot a lakásban: tanácsok lépésről-lépésre mindenkinek!

A természetben az a csodálatos, hogy egy apró kis magból egy hatalmas fa fejlődhet ki. Ha imádjuk a citromot, és szeretnénk a nappaliban egy gyönyörű citromfát, egyszerűen ültessünk el egy citrom magot, majd legyünk türelmesek, és gondoskodjunk csemeténkről, ha megfogant. A fa egyből nem fog teremni, évekig csak virágzik majd, de kitartás!

Grapefruittal is kísérletezhetünk, de lehet inkább jobb, ha a citrommal próbálkozunk először. A citrom nem túl igényes, így érdemes belevágni a termesztésébe.

Első lépés



Szedjük ki a nagyobb magokat a gyümölcsből, kissé hámozzuk le a hártyaréteget róluk, majd áztassuk be 6–7 napig, de a vizet mindennap cseréljük ki.

Második lépés



Ha megindult az élet a magokban, következhet az ültetés.

Harmadik lépés



A cserép aljára tegyünk pár apró kavicsot, majd ezután töltsük meg a cserepet nedves földdel. Ezután ültessük el a magokat úgy, hogy a csúcsosabb végüket nyomjuk be a földbe. A magok között maradjon 5 mm-es távolság.



Negyedik lépés



Ha elültettük a magokat, szórjuk meg a vékony homok-, vagy kavicsréteggel az ültetvény tetejét. Kétnaponta öntözzük meg a magokat, a cserepet betekerhetjük alufóliába is, amely serkenti a csírázást. Ha minden jól megy, egy hét múlva már megjelennek a kis hajtások.

Ötödik lépés



3–5 hónap múlva ültessük át nagyobb cserépbe a csemeténket.

Hatodik lépés



A citromfa szereti a nedvességet, és túlságosan nem igényli a napfényt. Tavasszal vissza kell metszeni a hajtásokat, hogy később a virágzása jobb legyen, és jobban is fejlődhessen. Ősszel lehet, hogy elhullanak a levelei, de ne aggódjunk, ha szeretnénk, hogy teremjen, a hideg hónapokban vigyük be. Jövő tavasszal, mikor már jó meleg van odakint, tegyük ki a teraszra, kertbe, és gyönyörködjünk benne.



Ahhoz, hogy gyümölcs is teremjen rajta, be kell oltani. Keressünk egy kertészetet, vagy egy kertészmérnököt és oltassuk be fánkat, hogy ne csak a növényben, hanem a szép sárga gyümölcsökben is gyönyörködhessünk.

Ezek is érdekelhetnek