MegosztásGarantáltan mosolyt csal majd az arcodra ez a VIDEÓ!
Ha egy csomó puha, édes és önfeledten ugrándozó kiskutyát látunk egy helyen, lehetetlen, hogy ne támadjon jó kedvünk. Az alábbi videó, a legmakacsabb rosszkedvet is elűzi, a legborúsabb napunk egére is napsugarakat varázsol.Hat szőrgomolya hempereg a friss zöld fűben, látszólag semmi sem lehetetlen számunkra. Olyan könnyedén jönnek-mennek, hogy egy lefáradt, terhelésekkel teli nap után, már-már kedvünk támad kutyának lenni.
Édesanyjukkal együtt egy illuzórikus, szinte elérhetetlennek tűnő képet formálnak. Pedig igaz, a hús-vér apróságok élvezik a napsütést, a hasukat csiklandozó zöld füvet, az anya melegségét és biztonságát.
A perzselő nyári melegben pedig néhány jégkocka is előkerül, hogy ne okozzon problémát nekik a túl nagy hőség. Így bármikor kedvükre hűsölhetnek. Micsoda tökéletes világ.
Ezek a golden retriever kölykök a világ legédesebb kutyái, tele vannak energiával, szeretettel, kedvességgel, sőt, ráadásul nem is túl gonoszak.
Gondolatok, +1:
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
