MegosztásAmikor a fiatal házaspár fellépett a színpadra senki sem számított ilyen táncra! – VIDEÓ
Hagyományok szerint az esküvőt mindig a vőlegény és menyasszony tánca nyitja.A párok erre a pillanatra akár évekig is készülnek, külön órákat vesznek, hiszen mindenki szeretne a legszebben táncolni abban a bizonyos pár percben. Ilyenkor az egész násznép őket figyeli, nem túl könnyű feladat tökéletesnek lenni. Még a legprofibb táncosoknál is megeshet, hogy elvétik izgalmukban.
Amikor Karolina és Wojtek elhatározta, hogy összeházasodik, azt szerették volna, hogy esküvői táncuk nagyon különleges legyen, és barátaik is át tudják érezni a csodaszép pillanatot. Nem voltak profi táncosok, de mindössze 9 hónap kellett ahhoz, hogy betanulják a koreográfiát, és végül mindenkit elkápráztassanak.
Nyitótáncként a laza swinget választották, és annyira profin adták elő egy-egy sportcipőben, hogy az egész násznépet levették a lábukról. Érdemes megnézni és ha tetszett mutasd meg barátaidnak!
Gondolatok, +1:
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.
Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
– de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, – én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.
És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek…
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
– sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.
Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.
Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
– de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, – én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.
És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek…
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
– sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.
Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
