MegosztásDelhusa Gjon: Gyertyák a síron
Volt egy fiú, egy régi jó barát,Közös volt minden ólomkatonánk.
És úgy nőttünk fel, Ahogy az utca nevelt:
Pofonok hátán, lányok oldalán.
Nem rég felhívtam őt, egy lány hang válaszolt:
"Nem tudsz róla? Tegnap délután autóbaleset érte őt. Kérlek, ne keresd többé..."
Oh, Istenem, mondd miért? Mondd,miért nem óvtad őt?
Kinek jó, hogy a fájdalom ily nagyra nőtt?
Állíts gyertyát a síron, ha néha arra jársz!
Útban hazafelé, ugye, megállsz?
Gyertyák a síron, s egy könnyes arcú lány,
Elindul, és visszanéz: ég-e a láng...
Volt egy fiú, egy régi jóbarát,
Közös volt minden ólomkatonánk.
És mi úgy nőttünk fel, Ahogy az utca nevelt:
Pofonok hátán, lányok oldalán.
Állíts gyertyát a síron, ha néha arra jársz!
Útban hazafelé, ugye, megállsz?
Gyertyák a síron, s egy könnyes arcú lány,
Elindul, és visszanéz: ég-e a láng...
Gondolatok, +1:
Anyukának lenni igazán gyönyörű,
megélni azonban nem mindenkor könnyű.
Gyermeked megfogant, s szíved alatt hordva,
bizonyos dolgoktól máris meg vagy fosztva.
Rögtön az elején ott van az émelygés,
majd folyton csak ennél, és sok a tévelygés;
Mérlegre, ha ráállsz, kiakadni látod,
szülésed eljöttét sóvárogva várod.
Végre ölelheted életed csillagát,
majd virrasztasz vele számtalan éjszakát.
Pelenkázás, szopi, büfi és altatás,
valamit elrontasz, lesz lelkifurdalás.
Bizonytalanságod hamar tovatűnik,
hiszen az anyaszív nagyon jól működik.
Mit, hogyan kell tenned, magad észreveszed,
ősi ösztönöddel csak őt védelmezed.
Napok egymás után oly gyorsan szaladnak,
kicsi gyermekedből iskolást avatnak.
Telnek a hónapok, örömöd végtelen,
látván, bontakozik benne az értelem.
Hihetetlen gyorsan repülnek az évek,
nem ül már öledbe, fejét fel sem éred.
Kamasz lett hirtelen, ritkán kerül haza,
nagyon keveset szól, s nincs egy kedves szava.
Majd ez is elmúlik, türelmed végtelen,
érett anyaszíved szeretetet terem.
Korábbi évekre mikor visszanézel,
lelkednek legmélyén boldogságot érzel.
Elfelejtettél már bánatot, sérelmet,
hiszen életednek ő adott értelmet.
Tudod, hogy őt egykor ajándékba kaptad,
te "csak" felnevelted, s szárnyra bocsátottad...
Anyukának lenni igazán gyönyörű,
megélni azonban nem mindenkor könnyű.
Gyermeked megfogant, s szíved alatt hordva,
bizonyos dolgoktól máris meg vagy fosztva.
Rögtön az elején ott van az émelygés,
majd folyton csak ennél, és sok a tévelygés;
Mérlegre, ha ráállsz, kiakadni látod,
szülésed eljöttét sóvárogva várod.
Végre ölelheted életed csillagát,
majd virrasztasz vele számtalan éjszakát.
Pelenkázás, szopi, büfi és altatás,
valamit elrontasz, lesz lelkifurdalás.
Bizonytalanságod hamar tovatűnik,
hiszen az anyaszív nagyon jól működik.
Mit, hogyan kell tenned, magad észreveszed,
ősi ösztönöddel csak őt védelmezed.
Napok egymás után oly gyorsan szaladnak,
kicsi gyermekedből iskolást avatnak.
Telnek a hónapok, örömöd végtelen,
látván, bontakozik benne az értelem.
Hihetetlen gyorsan repülnek az évek,
nem ül már öledbe, fejét fel sem éred.
Kamasz lett hirtelen, ritkán kerül haza,
nagyon keveset szól, s nincs egy kedves szava.
Majd ez is elmúlik, türelmed végtelen,
érett anyaszíved szeretetet terem.
Korábbi évekre mikor visszanézel,
lelkednek legmélyén boldogságot érzel.
Elfelejtettél már bánatot, sérelmet,
hiszen életednek ő adott értelmet.
Tudod, hogy őt egykor ajándékba kaptad,
te "csak" felnevelted, s szárnyra bocsátottad...
