Két fajta ember létezik. Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában...

Két fajta ember létezik. Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában, s lelke kong az ürességtől. A másik szeretettel kövezi ki otthonát, mely felfűti napjait, s minden pillantásával a jót építi. Az egyik féli az éjt, nem lát túl rajta, s képtelen hinni a csodát. A másik az égre emeli tekintetét, gyönyörködik a csillagokban, és nincs lehetetlen számára.

Mondom, két fajta ember létezik... Az egyik folyton másokat hibáztat, mindig mindent jobban tud, és soha semmi sem elég jó neki. A másik igyekszik fejlődni, élete végéig tanul, és az apró csodákat is meglátja az életben. Az egyik folyton panaszkodik az időjárásra, szíve évről évre sötétebb, s nem látja a fényt. A másik mosolyogva tartja arcát az esőbe, elfogadja, mit az élet kínál, s ő maga válik fénnyé az éjszakában.

Elmondom, szerintem miért téved az első csoport. Mert nem az határoz meg, hogy mit birtokolsz - jó kocsi, hatalmas ház, menő állás, vaskos bankszámla - hanem, hogy milyen a szíved, s hogy miként bánsz másokkal. S csak akkor leszel boldog, ha része vagy a világnak, az életnek, ha a belső hangod szerint élsz. A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki: ,,Vajon volt benne szenvedély?"

Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, lángoljon benne a szíved. Tedd alázattal, kitartással, és szenvedéllyel! Legyen az csók, ölelés, karrier, álmok, vagy csak egy nap a munkahétből. Élj végre tiszta szívvel, mint a gyerekek, s ne hagyd elfutni a perceket! NE FELEDD, AMIT SZÍVBŐL CSINÁLSZ, AZ ÉLNI KEZD! És csak így lehetsz boldog. Nemdebár?

Peter Noel
Gondolatok, +1:
Beleszakadhat a szíved, sőt, bele is fog, ha folyton csak adsz, és vissza sem kapod a másiktól – figyelmet, a törődést, a szeretetet. Persze, nem azt kell nézni, hogy mit kapsz cserébe, az Élet úgyis visszaadja valahol, de érdemes odafigyelned magadra. Arra, hogy vajon mikor tolod az energiát feleslegesen, és mikor van az, hogy már figyelmet sem kapsz? Csináld csak, de egyszer azon kapod majd magad, hogy szép lassan elfogysz. Adnál, de nincs miből. Mosolyognál, de nem őszinte. Olyankor kell átgondolnod: vajon kiknek adtál pillanatot? Ugyan ki volt az, aki értékelte, becsülte, mert nem kell több. (…) A kérdés csak az, hogy mikor veszed észre, hogy a másikat valójában nem is érdekled, és mikor képzeled azt ennek ellenére is, hogy ez nincs így. Mert van, amikor olyanoknak adsz energiát, akik valójában magasról tesznek rád és a mosolyaidra.
Te vajon kire szánod a napjaidat, a pillanatokat?
Gondold meg.
Érték.