MegosztásKét fajta ember létezik. Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában...
Két fajta ember létezik. Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában, s lelke kong az ürességtől. A másik szeretettel kövezi ki otthonát, mely felfűti napjait, s minden pillantásával a jót építi. Az egyik féli az éjt, nem lát túl rajta, s képtelen hinni a csodát. A másik az égre emeli tekintetét, gyönyörködik a csillagokban, és nincs lehetetlen számára.
Mondom, két fajta ember létezik... Az egyik folyton másokat hibáztat, mindig mindent jobban tud, és soha semmi sem elég jó neki. A másik igyekszik fejlődni, élete végéig tanul, és az apró csodákat is meglátja az életben. Az egyik folyton panaszkodik az időjárásra, szíve évről évre sötétebb, s nem látja a fényt. A másik mosolyogva tartja arcát az esőbe, elfogadja, mit az élet kínál, s ő maga válik fénnyé az éjszakában.
Elmondom, szerintem miért téved az első csoport. Mert nem az határoz meg, hogy mit birtokolsz - jó kocsi, hatalmas ház, menő állás, vaskos bankszámla - hanem, hogy milyen a szíved, s hogy miként bánsz másokkal. S csak akkor leszel boldog, ha része vagy a világnak, az életnek, ha a belső hangod szerint élsz. A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki: ,,Vajon volt benne szenvedély?"
Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, lángoljon benne a szíved. Tedd alázattal, kitartással, és szenvedéllyel! Legyen az csók, ölelés, karrier, álmok, vagy csak egy nap a munkahétből. Élj végre tiszta szívvel, mint a gyerekek, s ne hagyd elfutni a perceket! NE FELEDD, AMIT SZÍVBŐL CSINÁLSZ, AZ ÉLNI KEZD! És csak így lehetsz boldog. Nemdebár?
Peter Noel
Mondom, két fajta ember létezik... Az egyik folyton másokat hibáztat, mindig mindent jobban tud, és soha semmi sem elég jó neki. A másik igyekszik fejlődni, élete végéig tanul, és az apró csodákat is meglátja az életben. Az egyik folyton panaszkodik az időjárásra, szíve évről évre sötétebb, s nem látja a fényt. A másik mosolyogva tartja arcát az esőbe, elfogadja, mit az élet kínál, s ő maga válik fénnyé az éjszakában.
Elmondom, szerintem miért téved az első csoport. Mert nem az határoz meg, hogy mit birtokolsz - jó kocsi, hatalmas ház, menő állás, vaskos bankszámla - hanem, hogy milyen a szíved, s hogy miként bánsz másokkal. S csak akkor leszel boldog, ha része vagy a világnak, az életnek, ha a belső hangod szerint élsz. A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki: ,,Vajon volt benne szenvedély?"
Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, lángoljon benne a szíved. Tedd alázattal, kitartással, és szenvedéllyel! Legyen az csók, ölelés, karrier, álmok, vagy csak egy nap a munkahétből. Élj végre tiszta szívvel, mint a gyerekek, s ne hagyd elfutni a perceket! NE FELEDD, AMIT SZÍVBŐL CSINÁLSZ, AZ ÉLNI KEZD! És csak így lehetsz boldog. Nemdebár?
Peter Noel
Gondolatok, +1:
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
