Megosztás"Erre ébresztett rá a fiam halála" - John Travolta üzenete
Őszinte és gyönyörű Facebook-bejegyzést tett közzé a 16 éves fiát elvesztő filmcsillag. John Travolta és Kelly Preston fia, Jett, hét évvel ezelőtt, 16 éves korában hunyt el egy ritka autoimmun betegség, a Kawasaki-kór következtében, mely végzetes epilepsziás rohamot okozott nála.
A tragédia után Travolta sokáig nem vállalt semmilyen szerepet, és nyilvános helyeken sem lehetett látni. Rendkívül megviselte fia halála, és azóta is ritkán beszélt róla.
Most, 7 év után megható Facebook bejegyzést tett közzé:
“Azt mondják, hogy a legnehezebb dolog, amikor az ember elveszti a szüleit. De én ezt megcáfolom. A legszörnyűbb az, ha a gyerekedet kell eltemetned. Azt az embert, akit láttál megszületni, fejlődni, megtanítottad járni, beszélni. És szeretted, feltétel nélkül. Ez a világon a legnehezebb dolog, amit ki kell bírni. A fiam egy epilepsziás rohamot követően hunyt el. 16 évig ő jelentett mindent nekem.
Most arra kérek mindenkit, hogy álljunk meg egy pillanatra, és köszönjük meg gyerekeinknek, hogy vannak nekünk, és a gyerekek is köszönjék meg a szüleiknek, hogy léteznek. Az élet ugyanis túl rövid… Töltsünk időt egymással, gyerekek a szüleikkel, szülők a gyerekekkel. Mert az élet kiszámíthatatlan, és bármikor történhet valakivel bármi.
A fiam halála megtanított arra, hogy úgy kell élnem, mintha az az utolsó napom lenne ezen a világon. Mindennap mondjuk el szeretteinknek, hogy mennyire fontosak számunkra. Ennél fontosabb dolog nem létezhet!”
Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!
A tragédia után Travolta sokáig nem vállalt semmilyen szerepet, és nyilvános helyeken sem lehetett látni. Rendkívül megviselte fia halála, és azóta is ritkán beszélt róla.
Most, 7 év után megható Facebook bejegyzést tett közzé:
“Azt mondják, hogy a legnehezebb dolog, amikor az ember elveszti a szüleit. De én ezt megcáfolom. A legszörnyűbb az, ha a gyerekedet kell eltemetned. Azt az embert, akit láttál megszületni, fejlődni, megtanítottad járni, beszélni. És szeretted, feltétel nélkül. Ez a világon a legnehezebb dolog, amit ki kell bírni. A fiam egy epilepsziás rohamot követően hunyt el. 16 évig ő jelentett mindent nekem.
Most arra kérek mindenkit, hogy álljunk meg egy pillanatra, és köszönjük meg gyerekeinknek, hogy vannak nekünk, és a gyerekek is köszönjék meg a szüleiknek, hogy léteznek. Az élet ugyanis túl rövid… Töltsünk időt egymással, gyerekek a szüleikkel, szülők a gyerekekkel. Mert az élet kiszámíthatatlan, és bármikor történhet valakivel bármi.
A fiam halála megtanított arra, hogy úgy kell élnem, mintha az az utolsó napom lenne ezen a világon. Mindennap mondjuk el szeretteinknek, hogy mennyire fontosak számunkra. Ennél fontosabb dolog nem létezhet!”
Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!
Gondolatok, +1:
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
