MegosztásEngedd el a múltad
Aranyosi Ervin: Engedd el a múltad!
Tanuld meg a múltat végképp elengedni,
letenni a terhét és szabaddá lenni!
Szárnyalni, mint sólyom, kecsesen az égen,
ki a múlt ágait elengedte régen.
Belénk ültetett hit, ami akadályoz,
mert a jó Isten is felemel magához,
csupán el kell hinned, képes vagy repülni,
nem csak lent a porban bánatba merülni!
Engedd el a múltad, ne cipeld magaddal,
élj a szíveddel is, ne csupán az aggyal,
mert az érzéseid jó irányt mutatnak,
s gondolataiddal holnapodra hatnak.
Csak el kell döntened. Mától kezdve változz!
s figyeld, hogy a holnap mennyi újat, mást hoz.
Engedd el a múltat és kezdj el repülni,
ne hagyd magad többé posványba merülni!
Kezdj el tehát mától szebb életre vágyni,
terhek nélkül könnyebb boldogabbá válni.
Teremts gondolattal csodás szép világot,
olyat, mire szíved évek óta vágyott!
Tanuld meg a múltat végképp elengedni,
letenni a terhét és szabaddá lenni!
Szárnyalni, mint sólyom, kecsesen az égen,
ki a múlt ágait elengedte régen.
Belénk ültetett hit, ami akadályoz,
mert a jó Isten is felemel magához,
csupán el kell hinned, képes vagy repülni,
nem csak lent a porban bánatba merülni!
Engedd el a múltad, ne cipeld magaddal,
élj a szíveddel is, ne csupán az aggyal,
mert az érzéseid jó irányt mutatnak,
s gondolataiddal holnapodra hatnak.
Csak el kell döntened. Mától kezdve változz!
s figyeld, hogy a holnap mennyi újat, mást hoz.
Engedd el a múltat és kezdj el repülni,
ne hagyd magad többé posványba merülni!
Kezdj el tehát mától szebb életre vágyni,
terhek nélkül könnyebb boldogabbá válni.
Teremts gondolattal csodás szép világot,
olyat, mire szíved évek óta vágyott!
Gondolatok, +1:
Mi az a szerelem?
Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”
„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” – válaszolta a tanár.
„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” – tette hozzá.
A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.
Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.
„Ez a szerelem!” – mondta rögvest a tanárnő.
„Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”
„Akkor mi a házasság tanárnő?” – kérdezte a tanuló.
„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” – felelte.
„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.” – tette hozzá.
A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.
„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” – fogadta a tanárnő.
„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” – tette hozzá.
„Ez a házasság!”
Mi az a szerelem?
Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”
„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” – válaszolta a tanár.
„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” – tette hozzá.
A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.
Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.
„Ez a szerelem!” – mondta rögvest a tanárnő.
„Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”
„Akkor mi a házasság tanárnő?” – kérdezte a tanuló.
„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” – felelte.
„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.” – tette hozzá.
A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.
„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” – fogadta a tanárnő.
„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” – tette hozzá.
„Ez a házasság!”
