Veled megöregedni

Veled szeretnék megöregedni,
s majdan együtt hallgatni az esti csendeket,
melyek szótlanul is elmesélik nekünk
a megmásíthatatlan boldog éveket.
Szeretném örökbe fogadni szép tekinteted,
megbújni benne, mint egykor hajdanán,
s a benne meglapuló csillagfényű könnyet
ajkamhoz emelni, hadd csókolja szám.

Szeretném kezed fogni, néha remegőn is,
így sétálva körbe-körbe az ódon helyeket,
s majd így lépve át magunkat a levélhulló őszbe,
hogy egyazon idő legyen, mi avarba temet.

Mert te értem születtél, és én érted születtem,
minket úgy alkotott Isten két keze,
hogy általa legyünk kincsei egymásnak,
s abban örök időt nyerjen az élet értelme.

Nekünk együtt kell élni, és együtt kell halni,
külön–külön már úgy sem léteznénk,
ezért fogd a kezem, és el ne engedd soha,
mert én, míg élek, szorítom a tiéd.
Kun Magdolna
Gondolatok, +1:
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.