MegosztásEgyszer megérted fiam...
Egyszer, ha már elérhetetlen
távolságban leszek tőled fiam
és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,
nem hagyva magad körül porszemnyi
emléket sem, mi rólam mesél, jusson eszedbe gyermekkorod
mosolygó napjai.
Láss magad előtt egy képet,
ahol ketten állunk, te meg én...
Talán hároméves lehettél,
mikor határozott szavakkal mondtad
- szeretlek-
S abban a pillanatban
valami leírhatatlanul jó érzés melengette
lelkemet
Hittem, hogy az életnek,
ennél boldogabb percei nincsenek,
nem lehetnek,
mert, aki így szeret, az soha
nem fájdíthat szíveket.
Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel esdőn néztél rám
s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,
hogy karomba vegyelek,
mert, ha ölelhettelek,
felszáradtak arcunkról a könnyek
s napfénnyé változtak
az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.
Emlékszel, elengedtelek,
mikor szabadságra vágytál.
Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,
mely, akkor is átszeli a tengert,
ha tajtékzó hullám sodorja...
De az a sas, az a sas, fiam,
a végtelenbe szállva is tudja,
honnan indult el, és hol van
régi otthona.
távolságban leszek tőled fiam
és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,
nem hagyva magad körül porszemnyi
emléket sem, mi rólam mesél, jusson eszedbe gyermekkorod
mosolygó napjai.
Láss magad előtt egy képet,
ahol ketten állunk, te meg én...
Talán hároméves lehettél,
mikor határozott szavakkal mondtad
- szeretlek-
S abban a pillanatban
valami leírhatatlanul jó érzés melengette
lelkemet
Hittem, hogy az életnek,
ennél boldogabb percei nincsenek,
nem lehetnek,
mert, aki így szeret, az soha
nem fájdíthat szíveket.
Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel esdőn néztél rám
s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,
hogy karomba vegyelek,
mert, ha ölelhettelek,
felszáradtak arcunkról a könnyek
s napfénnyé változtak
az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.
Emlékszel, elengedtelek,
mikor szabadságra vágytál.
Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,
mely, akkor is átszeli a tengert,
ha tajtékzó hullám sodorja...
De az a sas, az a sas, fiam,
a végtelenbe szállva is tudja,
honnan indult el, és hol van
régi otthona.
Gondolatok, +1:
Felnőtt lettem, Tőled távol, messze a szülői háztól, de minden kincset, mit Tőled kaptam, itt őrzöm örökké magamban. Édesanya simogass meg! Legyek újra megint gyermek. Ölelj át ha felkereslek, érezd, hogy most is szeretlek.
"Mikor legelső csókot reám leheltél,
Anyám, Te Édes, mondd,
már akkor is, miért szerettél?
Kis béka-testem, akkor még nedves; véresen.
Üvöltve sírtam, s Hozzád tapadtam éhesen.
Még fájt a Világ,
zörej hasított, szúrt a Fény,
de karjaidban a biztos, tejszagú Remény.
Az első arc, első hang, az első Lélek.
Átöleltél, Te voltál nekem az Élet!
Emlékszel?
Először Néked mosolyogtam.
Mennyire örültél minden mosolyomnak!
Táplálékom édes kútja, botló lépteimnek útja,
első szavam volt a neved,
álom- manóm, az éneked.
Ha lázban égtem, beteg voltam,
szemed fényétől gyógyultam,
s hangod nyugodt tengerében,
együtt úsztunk a mesékben.
Ha rosszalkodtam, nagy bajomban,
védekezőn Hozzád bújtam,
s nagy bánatom, könnyes szemem,
ott pihent meg az öledben.
Tanítottál, úgy neveltél,
a helyes mederbe tereltél.
Mikor lázadtak a kamasz vágyak,
türelemmel mind kivártad.
Felnőtt lettem, Tőled távol,
messze a szülői háztól,
de minden kincset, mit Tőled kaptam,
itt őrzöm örökké magamban.
Édesanya simogass meg!
Legyek újra megint gyermek.
Ölelj át ha felkereslek,
érezd, hogy most is szeretlek!"
Felnőtt lettem, Tőled távol, messze a szülői háztól, de minden kincset, mit Tőled kaptam, itt őrzöm örökké magamban. Édesanya simogass meg! Legyek újra megint gyermek. Ölelj át ha felkereslek, érezd, hogy most is szeretlek.
"Mikor legelső csókot reám leheltél,
Anyám, Te Édes, mondd,
már akkor is, miért szerettél?
Kis béka-testem, akkor még nedves; véresen.
Üvöltve sírtam, s Hozzád tapadtam éhesen.
Még fájt a Világ,
zörej hasított, szúrt a Fény,
de karjaidban a biztos, tejszagú Remény.
Az első arc, első hang, az első Lélek.
Átöleltél, Te voltál nekem az Élet!
Emlékszel?
Először Néked mosolyogtam.
Mennyire örültél minden mosolyomnak!
Táplálékom édes kútja, botló lépteimnek útja,
első szavam volt a neved,
álom- manóm, az éneked.
Ha lázban égtem, beteg voltam,
szemed fényétől gyógyultam,
s hangod nyugodt tengerében,
együtt úsztunk a mesékben.
Ha rosszalkodtam, nagy bajomban,
védekezőn Hozzád bújtam,
s nagy bánatom, könnyes szemem,
ott pihent meg az öledben.
Tanítottál, úgy neveltél,
a helyes mederbe tereltél.
Mikor lázadtak a kamasz vágyak,
türelemmel mind kivártad.
Felnőtt lettem, Tőled távol,
messze a szülői háztól,
de minden kincset, mit Tőled kaptam,
itt őrzöm örökké magamban.
Édesanya simogass meg!
Legyek újra megint gyermek.
Ölelj át ha felkereslek,
érezd, hogy most is szeretlek!"
