Ilyet volt a gyerekek iskolatáskája akkoriban. De miért? Nézd meg!

Diplomata táska! Neked volt?

Szerettük, pedig nem lehetett sem a hátadra sem pedig a válladra akasztani. Csak kézbe fogni, és ha sok volt a cucc akkor majd leszakadt a kezünk. De nagyon jól lehetett dobálni és csatázni vele.

Emlékszem az én "dipi" táskám olyan sokat volt reptetve, hogy tönkre ment a kapcsa és ezért csak a hónom alatt tudtam vinni. Ha kézbe vittem volna, kinyílt volna.

De a szülők, nagyszülők amikor meglátták csemetéjüket egy diplomata táskával a kezében, majd elolvadtak. Olyan okosnak tűnt ezzel a táskával a gyerek, még akkor is, ha épp olyan buta volt mint a tök. Melyik szülő gondolta volna azt akkoriban, hogy a szép diplomata táskával mi gyerekek micsoda csatákat vívunk az iskolában.

Akkoriban ez volt a divat, menő volt, mert olyan okosnak tűnt a gyerek vele. Pedig ha tudták volna a szülők…

Remélem te is emlékszel még rá!
Gondolatok, +1:
Beleszakadhat a szíved, sőt, bele is fog, ha folyton csak adsz, és vissza sem kapod a másiktól – figyelmet, a törődést, a szeretetet. Persze, nem azt kell nézni, hogy mit kapsz cserébe, az Élet úgyis visszaadja valahol, de érdemes odafigyelned magadra. Arra, hogy vajon mikor tolod az energiát feleslegesen, és mikor van az, hogy már figyelmet sem kapsz? Csináld csak, de egyszer azon kapod majd magad, hogy szép lassan elfogysz. Adnál, de nincs miből. Mosolyognál, de nem őszinte. Olyankor kell átgondolnod: vajon kiknek adtál pillanatot? Ugyan ki volt az, aki értékelte, becsülte, mert nem kell több. (…) A kérdés csak az, hogy mikor veszed észre, hogy a másikat valójában nem is érdekled, és mikor képzeled azt ennek ellenére is, hogy ez nincs így. Mert van, amikor olyanoknak adsz energiát, akik valójában magasról tesznek rád és a mosolyaidra. Te vajon kire szánod a napjaidat, a pillanatokat? Gondold meg. Érték.