Megosztás
Igaz, akkoriban nekünk gyerekeknek nem volt túl sokféle jégkrém ami közül választhattunk, de talán nem is kellett. Hiszen nekünk ott volt Leó jégkrém ami bár csak pár ízesítésben volt kapható, mégis imádtuk. Nem kellett sokat gondolkozni nekünk gyerekeknek azon, hogy milyet válasszunk, azt választottuk amilyen volt, és az akkor úgy jó is volt. Imádtuk. Ha épp vanília-csoki volt kapható a boltban akkor azt szerettük, ha puncs vanília akkor pedig azt.
Valójában akkoriban az élet is ilyen egyszerű volt. Ha volt pénzünk vettünk magunknak édességet, ha nemvolt, akkor pedig nem. Ennyi, és ezzel meg is volt oldva a dolog.
Az biztos, hogy ha mi, gyerekek kaptunk egy jégkrémet akkor annak nem volt ideje megolvadnia. Sőt a műanyag pohárkából az utolsó csepp jégkémet is kivarázsoltuk az ujjunkkal, vagy ha pálcikás jégkrémet kaptunk, akkor ha elfogyott a jégkém a pálcikát még úgy üresen is órákig nyalogattuk.
Még ma is jó érzéssel tölt el, ha rágondolok milyen jó ízűen tudtuk enni ezeket a jégkrémeket a nyári szünetben. Gyermekkorunk kedvence volt, emlékszel?
Valójában akkoriban az élet is ilyen egyszerű volt. Ha volt pénzünk vettünk magunknak édességet, ha nemvolt, akkor pedig nem. Ennyi, és ezzel meg is volt oldva a dolog.
Az biztos, hogy ha mi, gyerekek kaptunk egy jégkrémet akkor annak nem volt ideje megolvadnia. Sőt a műanyag pohárkából az utolsó csepp jégkémet is kivarázsoltuk az ujjunkkal, vagy ha pálcikás jégkrémet kaptunk, akkor ha elfogyott a jégkém a pálcikát még úgy üresen is órákig nyalogattuk.
Még ma is jó érzéssel tölt el, ha rágondolok milyen jó ízűen tudtuk enni ezeket a jégkrémeket a nyári szünetben. Gyermekkorunk kedvence volt, emlékszel?
Gondolatok, +1:
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
