Megosztás
Havonta jelent meg, és mi alig vártuk, hogy olvashassuk.
Aki kiolvasta, attól kölcsönkértük, és mi is adtunk olyat, amit neki nem volt meg, vagy még nem olvasott ki.
Az iskolában így cserélgettük egymás közt ezeket az újságokat. Szünetben, de volt, hogy órán is olvastuk, amit ha meglátott a tanár akkor bizony elvette. Milyen vicces ugye?
Mit nem adnának a mai tanárok azért, ha a gyerekek olvasnának, nem pedig a telefonjukat nyomkodnák…
Meg volt ennek a képregényeknek a maguk csodálatos kis hangulata. Ez is hozzá tartozik a szép gyerekkori emlékeinkhez.
Oszd meg, ha Te is olvastad.
Aki kiolvasta, attól kölcsönkértük, és mi is adtunk olyat, amit neki nem volt meg, vagy még nem olvasott ki.
Az iskolában így cserélgettük egymás közt ezeket az újságokat. Szünetben, de volt, hogy órán is olvastuk, amit ha meglátott a tanár akkor bizony elvette. Milyen vicces ugye?
Mit nem adnának a mai tanárok azért, ha a gyerekek olvasnának, nem pedig a telefonjukat nyomkodnák…
Meg volt ennek a képregényeknek a maguk csodálatos kis hangulata. Ez is hozzá tartozik a szép gyerekkori emlékeinkhez.
Oszd meg, ha Te is olvastad.
Gondolatok, +1:
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
