Megosztás
Régi faszenes vasalókkal kezdett el kereskedni egy magyar srác Kanadába, és óriási vagyonra tett szert. Nézd meg, hogyan csinálja.
Mint sokan mások, eleinte segédmunkásként dolgozott a magyar fiú. Építkezéseken, majd egy kertépítő cégnél kapott munkát.
Arra lett figyelmes, hogy ott kint nagyon sokan antik dologgal díszítik a lakásukat, kertjüket.
Régi fatalicskákat, és régi öntöttvas vasalót használnak virágtartóként, és díszítő elemként az emberek. Mivel tudta, hogy Magyarországon a bolhapiacon, ócska piacon ezeket nagyon olcsón lehet megvenni, rákérdezett, hogy ott Kanadába ezek mennyibe kerülnek. Meglepő választ kapott, egy ilyen vasaló ára többszöröse annak, mint ő ott egy hónap alatt megkeresett. Ezért úgy döntött, hogy a munka mellett elkezd ezekkel a régiségekkel kereskedni. Ehhez a Magyarországon maradt szülei adták a segítséget, ők küldték ki neki a vasalókat, eleinte 1-2 darabot, majd egyre többet.
Olyan nagy volt rá a kereslet, és olyan jó áron tudta adni ezeket a dolgokat, hogy hamarosan elterjedt a híre a fiúnak a lakberendező, és kertépítő cégek közt. Olyan sok rendelést kapott, hogy egyedül már nem bírta. A Kanadaiak segítettek neki céget alapítani, és így már tudott maga mellé segítséget is felvenni, és bővítette a kínálatát régi bútorok és más hasonló régiségekkel.
Mára már a cég nagyon kinőtte magát, de azért a régi faszenes vasaló a mai napig sláger termék maradt.
Sokszor a lehetőség ott van az emberek orra előtt, és csak észre kéne venni.
Ennek a srácnak a lehetőségét úgy hívták, hogy vasaló, és a Te lehetőségedet hogyan hívják?
Vedd észre, találd meg!
Mint sokan mások, eleinte segédmunkásként dolgozott a magyar fiú. Építkezéseken, majd egy kertépítő cégnél kapott munkát.
Arra lett figyelmes, hogy ott kint nagyon sokan antik dologgal díszítik a lakásukat, kertjüket.
Régi fatalicskákat, és régi öntöttvas vasalót használnak virágtartóként, és díszítő elemként az emberek. Mivel tudta, hogy Magyarországon a bolhapiacon, ócska piacon ezeket nagyon olcsón lehet megvenni, rákérdezett, hogy ott Kanadába ezek mennyibe kerülnek. Meglepő választ kapott, egy ilyen vasaló ára többszöröse annak, mint ő ott egy hónap alatt megkeresett. Ezért úgy döntött, hogy a munka mellett elkezd ezekkel a régiségekkel kereskedni. Ehhez a Magyarországon maradt szülei adták a segítséget, ők küldték ki neki a vasalókat, eleinte 1-2 darabot, majd egyre többet.
Olyan nagy volt rá a kereslet, és olyan jó áron tudta adni ezeket a dolgokat, hogy hamarosan elterjedt a híre a fiúnak a lakberendező, és kertépítő cégek közt. Olyan sok rendelést kapott, hogy egyedül már nem bírta. A Kanadaiak segítettek neki céget alapítani, és így már tudott maga mellé segítséget is felvenni, és bővítette a kínálatát régi bútorok és más hasonló régiségekkel.
Mára már a cég nagyon kinőtte magát, de azért a régi faszenes vasaló a mai napig sláger termék maradt.
Sokszor a lehetőség ott van az emberek orra előtt, és csak észre kéne venni.
Ennek a srácnak a lehetőségét úgy hívták, hogy vasaló, és a Te lehetőségedet hogyan hívják?
Vedd észre, találd meg!
Gondolatok, +1:
Mi az a szerelem?
Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”
„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” – válaszolta a tanár.
„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” – tette hozzá.
A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.
Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.
„Ez a szerelem!” – mondta rögvest a tanárnő.
„Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”
„Akkor mi a házasság tanárnő?” – kérdezte a tanuló.
„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” – felelte.
„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.” – tette hozzá.
A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.
„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” – fogadta a tanárnő.
„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” – tette hozzá.
„Ez a házasság!”
Mi az a szerelem?
Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”
„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” – válaszolta a tanár.
„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” – tette hozzá.
A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.
Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.
„Ez a szerelem!” – mondta rögvest a tanárnő.
„Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”
„Akkor mi a házasság tanárnő?” – kérdezte a tanuló.
„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” – felelte.
„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.” – tette hozzá.
A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.
„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” – fogadta a tanárnő.
„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” – tette hozzá.
„Ez a házasság!”
