Megosztás
Emlékszel még, hogy milyen jó egy közös szalonna sütés? Milyen jókat lehet beszélgetni?
Sajnos ez is egy olyan szokásunk volt nekünk Magyaroknak, ami lassan kimegy a divatból, és átveszi valami más, idegen szokás a helyét. Nagyot változott a világ körülöttünk, egyre jobban átalakulnak a szokásaink, pedig nem szabadna, hogy így legyen. Bár olykor, olykor még lehet néha érezni, hogy valahol szalonnát sütnek... de sajnos egyre ritkábban.
Ne hagyjuk, hogy feledésbe merüljön ez a régi jó szokásunk, hívjuk meg ismerőseinket, rokonainkat egy közös szalonnasütésre, vitassuk meg az élet nagy dolgait, beszéljük át gondjainkat. Ezek a régi jó szokásaink nagy értékek, hát elevenítsük fel őket.
Amennyiben tetszett neked ez a cikk, oszd meg, hogy ismerőseid is láthassák.
Sajnos ez is egy olyan szokásunk volt nekünk Magyaroknak, ami lassan kimegy a divatból, és átveszi valami más, idegen szokás a helyét. Nagyot változott a világ körülöttünk, egyre jobban átalakulnak a szokásaink, pedig nem szabadna, hogy így legyen. Bár olykor, olykor még lehet néha érezni, hogy valahol szalonnát sütnek... de sajnos egyre ritkábban.
Ne hagyjuk, hogy feledésbe merüljön ez a régi jó szokásunk, hívjuk meg ismerőseinket, rokonainkat egy közös szalonnasütésre, vitassuk meg az élet nagy dolgait, beszéljük át gondjainkat. Ezek a régi jó szokásaink nagy értékek, hát elevenítsük fel őket.
Amennyiben tetszett neked ez a cikk, oszd meg, hogy ismerőseid is láthassák.
Gondolatok, +1:
Lassan itt a Karácsony,
gyertyát gyújtunk szépen,
s vacsorához ülünk
meghitt békességben.
Arcunkról majd eltűnnek
a könnyek nyomai,
bárhogy fájja szívünket,
hogy hiányzik valaki.
Valaki, aki nem ül többé közénk,
nem mosolyog ránk,
s ki nem tölti be melegséggel
a meghitt kis szobát.
Lassan itt lesznek az ünnepek,
s mi arra gondolunk,
addig a jó, amíg egymásé vagyunk,
s addig a jó, míg átölelnek,
mikor marcangolva fáj
a keserű hiány,
és az a tudat, hogy vannak,
akik már csak fentről nézhetik,
mint ég csonkjaira
pár emlékező lángú
viaszgyertyaszál.
Lassan itt a Karácsony,
gyertyát gyújtunk szépen,
s vacsorához ülünk
meghitt békességben.
Arcunkról majd eltűnnek
a könnyek nyomai,
bárhogy fájja szívünket,
hogy hiányzik valaki.
Valaki, aki nem ül többé közénk,
nem mosolyog ránk,
s ki nem tölti be melegséggel
a meghitt kis szobát.
Lassan itt lesznek az ünnepek,
s mi arra gondolunk,
addig a jó, amíg egymásé vagyunk,
s addig a jó, míg átölelnek,
mikor marcangolva fáj
a keserű hiány,
és az a tudat, hogy vannak,
akik már csak fentről nézhetik,
mint ég csonkjaira
pár emlékező lángú
viaszgyertyaszál.
