Megosztás
Emlékszel még Vitéz Lászlóra? Aki egy palacsintasütővel megküzdött az ördögökkel?
Gyermekkorunk hőse ő, aki szülői szemmel ugyan kifogásolható módszerekkel, de rendre elbánik a gonosszal. Sajátos nyelvezetével, és kacajával ez a mesehős több generáción keresztül szórakoztatta a gyerekeket.
Az előadás oly módon képes volt magával ragadni a gyermekek figyelmét, hogy nem volt ritka az, hogy a gyerekek bekiabálva, sőt felállva oda-oda szaladva próbáltak meg segíteni a mesehősünknek a legizgalmasabb jeleneteknél.
Sokunk kedvence volt ő, és így jó pár év eltelt is mosolyt tud csalni sokunk arcára.
Gyermekkorunk hőse ő, aki szülői szemmel ugyan kifogásolható módszerekkel, de rendre elbánik a gonosszal. Sajátos nyelvezetével, és kacajával ez a mesehős több generáción keresztül szórakoztatta a gyerekeket.
Az előadás oly módon képes volt magával ragadni a gyermekek figyelmét, hogy nem volt ritka az, hogy a gyerekek bekiabálva, sőt felállva oda-oda szaladva próbáltak meg segíteni a mesehősünknek a legizgalmasabb jeleneteknél.
Sokunk kedvence volt ő, és így jó pár év eltelt is mosolyt tud csalni sokunk arcára.
Gondolatok, +1:
Milyen jó, mikor először mondja ki: anya,
Közben hozzád bújik, és aranylik mosolya.
Büszkeség tölt el, mikor feláll és feléd lép,
Két karod kitárva vigyázod őt, míg eléd ér.
Elérzékenyülve nézed, kis lábai mit bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán mikor az aprócska gyermeked beteg,
Idegességedben teljes tested-lelked remeg,
Lázas homlokát simogatva mesélsz őneki:
Ügyeled, ahogy a gyógyszereket beveszi,
Mosolyogsz, bár aggódva az orvost hívtad,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán rohannak az évek, felnő a gyermek,
Jönnek a kamaszkori, lángoló szerelmek.
Előbb csillogó szemmel együtt áradoztok,
Nagy csalódás, vele kell szomorkodnod,
Tőled vár vigaszt, hisz tebenned bíznak.
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Csak telnek az évek, és öreg, beteg leszel,
Tudod, hogy az orvosod mindhiába kezel.
Boldogságod már csak felnőtt gyermeked,
Könnyel szemében csókolja meg két kezed.
Ugrálsz körülöttük ahogy fájó lábaid bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Milyen jó, mikor először mondja ki: anya,
Közben hozzád bújik, és aranylik mosolya.
Büszkeség tölt el, mikor feláll és feléd lép,
Két karod kitárva vigyázod őt, míg eléd ér.
Elérzékenyülve nézed, kis lábai mit bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán mikor az aprócska gyermeked beteg,
Idegességedben teljes tested-lelked remeg,
Lázas homlokát simogatva mesélsz őneki:
Ügyeled, ahogy a gyógyszereket beveszi,
Mosolyogsz, bár aggódva az orvost hívtad,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán rohannak az évek, felnő a gyermek,
Jönnek a kamaszkori, lángoló szerelmek.
Előbb csillogó szemmel együtt áradoztok,
Nagy csalódás, vele kell szomorkodnod,
Tőled vár vigaszt, hisz tebenned bíznak.
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Csak telnek az évek, és öreg, beteg leszel,
Tudod, hogy az orvosod mindhiába kezel.
Boldogságod már csak felnőtt gyermeked,
Könnyel szemében csókolja meg két kezed.
Ugrálsz körülöttük ahogy fájó lábaid bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
