Te még ültél Faros Ikaruson?

Pöfögött, döcögött, akár egy Trabant, de mégis különleges élmény volt. Mondhatni, hogy szerelem volt első látásra. A Faros Ikarus különleges volt számunkra, és a jegy ára is csak 2 forint volt!
Te hol szerettél ülni? Szinte biztos, hogy leghátul, mint mindannyian! :-)

Érdekes módon télen nem csúszkált, nem borult be az árokba, még a nagy hidegben is elindult. Akkoriban nem volt olyan, hogy hát most megáll a forgalom és nem megyünk suliba vagy éppen dolgozni. Én szerettem ilyen buszon utazni kényelmes volt és meleg is. Ti még emlékeztek?

Utódja lényegesen erősebb motorjával könnyedén vette a dombokat és a belső világításánál olvasni is lehetett végre. Ellenben a "csupaüveg" kaszni nyáron szaunának is jó volt, az ablaknyitók hibás tervezés eredményei voltak, az utas feje feletti csomagtér pedig töredéke volt az öreg "farosénak".
Gondolatok, +1:
Aranyosi Ervin: Halottaknak napján

Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?

Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.

Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
Miért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.

Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!

Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.

Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…

Ezek is érdekelhetnek