Megosztás
A mai gyerekek biztosan megmosolyognák, de nekünk még akkoriban elég volt szüleink, nagyszüleink biciklije ahhoz, hogy megtanuljunk biciklizni.
Az sem volt baj, ha nem értük el az ülést, vagy épp vázas férfi bicikli volt, és oldalról kellett hajtanunk.
Úgy hajtottuk a bicajt, mintha a miénk lett volna, és sokszor szép nagyokat estünk is vele.
Te is emlékszel még ezekre az időkre?
Az sem volt baj, ha nem értük el az ülést, vagy épp vázas férfi bicikli volt, és oldalról kellett hajtanunk.
Úgy hajtottuk a bicajt, mintha a miénk lett volna, és sokszor szép nagyokat estünk is vele.
Te is emlékszel még ezekre az időkre?
Gondolatok, +1:
Meg kell tanulni valamit... Elhagyni azt a helyet, ahol számodra már nem nyílik ajtó. Ahol bezárultak a lehetőségek, ahol véget ért valami. Meg kell tanulni elfogadni a szót: vége. Ennyi volt. Ízlelgesd. Tudom, keserű. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Szedd össze magad, és ha megsirattad a tetves múltat, egyenes derékkal menj, és nyisd ki az újabb ajtót. Nem foglak hitegetni. Senki nem fogja a kezed, azon az ajtón egyedül kell belépned. És tudod mit? Nagyon valószínű, hogy az ajtón túl senki sem vár. Nehéz lesz. Nagyon. Egy ideig.
Meg kell tanulni valamit... Elhagyni azt a helyet, ahol számodra már nem nyílik ajtó. Ahol bezárultak a lehetőségek, ahol véget ért valami. Meg kell tanulni elfogadni a szót: vége. Ennyi volt. Ízlelgesd. Tudom, keserű. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Szedd össze magad, és ha megsirattad a tetves múltat, egyenes derékkal menj, és nyisd ki az újabb ajtót. Nem foglak hitegetni. Senki nem fogja a kezed, azon az ajtón egyedül kell belépned. És tudod mit? Nagyon valószínű, hogy az ajtón túl senki sem vár. Nehéz lesz. Nagyon. Egy ideig.
