Megosztás
Indul a bakterház legemlékezetesebb jelenetei. Te melyikre emlékszel? Nézd meg a többit is!
A leves:
„Bendegúz: - Kendnek is sűrű a levese? Bakter: - Ja, főként ezzel a szarvasbogárral!
Bendegúz: - Magának bezzeg szarvasbogár jutott. Adja nekem Bakter úr!
Bakter: - Egye fene, lásd kivel van dolgod.”
Megdöglött a Lókereskedő lova, a Sanyi:
Sanyi, Sanyikám! Legalább a késem itt lenne, hogy a bőröd lenyúzzam!
A büdös banya:
– Tán letörne a nyelved, ha aszondanád nekem: ténsasszony.
– Nekem mindegy – mondom –, ha mingyár boldogságos ifiasszonynak hívatja is magát.
Na ebből nagy verekedés kerekedett...
A leves:
„Bendegúz: - Kendnek is sűrű a levese? Bakter: - Ja, főként ezzel a szarvasbogárral!
Bendegúz: - Magának bezzeg szarvasbogár jutott. Adja nekem Bakter úr!
Bakter: - Egye fene, lásd kivel van dolgod.”
Megdöglött a Lókereskedő lova, a Sanyi:
Sanyi, Sanyikám! Legalább a késem itt lenne, hogy a bőröd lenyúzzam!
A büdös banya:
– Tán letörne a nyelved, ha aszondanád nekem: ténsasszony.
– Nekem mindegy – mondom –, ha mingyár boldogságos ifiasszonynak hívatja is magát.
Na ebből nagy verekedés kerekedett...
Gondolatok, +1:
Uram,
súlyos keresztem, már nehezen bírom,
hisz sok év terhét cipelem életutamon,
S úgy elfáradt szívem, úgy elfáradt lábam,
akárcsak görnyedt madárcsontú vállam
De lásd, szótlan hordom keresztem,
s kitartón viszem,
bármily kérges tőle sebzett tenyerem.
Mert tudom, amit a sors reánk rótt,
el kell viselni, akkor is, ha túl nehéz
a súlyt megemelni.
De nem baj Uram, nem baj,
ha nagy súlyt rósz is rám,
csak gyermekeim vigyázd életük során
Nekik adj még tartalmas, boldog életet,
hadd lássák szépnek a múló éveket.
Mert túl hamar eljön az a végső perc,
mikor már mindegy lesz, fekszel-e, vagy kelsz,
s mindegy lesz az is, süt-e rád a nap,
vagy dermedtté tesz az éjszakai fagy.
Tudod Uram, az anyai szív,
oly gyönge tud lenni,
ha gyermekét látja
titokban szenvedni,
mert az anyai szív dobogása
az a ritmusjel,
ami gyermekének szívében
visszhangzásra lel.
Uram,
súlyos keresztem, már nehezen bírom,
hisz sok év terhét cipelem életutamon,
S úgy elfáradt szívem, úgy elfáradt lábam,
akárcsak görnyedt madárcsontú vállam
De lásd, szótlan hordom keresztem,
s kitartón viszem,
bármily kérges tőle sebzett tenyerem.
Mert tudom, amit a sors reánk rótt,
el kell viselni, akkor is, ha túl nehéz
a súlyt megemelni.
De nem baj Uram, nem baj,
ha nagy súlyt rósz is rám,
csak gyermekeim vigyázd életük során
Nekik adj még tartalmas, boldog életet,
hadd lássák szépnek a múló éveket.
Mert túl hamar eljön az a végső perc,
mikor már mindegy lesz, fekszel-e, vagy kelsz,
s mindegy lesz az is, süt-e rád a nap,
vagy dermedtté tesz az éjszakai fagy.
Tudod Uram, az anyai szív,
oly gyönge tud lenni,
ha gyermekét látja
titokban szenvedni,
mert az anyai szív dobogása
az a ritmusjel,
ami gyermekének szívében
visszhangzásra lel.
