Megosztás
Indul a bakterház legemlékezetesebb jelenetei. Te melyikre emlékszel? Nézd meg a többit is!
A leves:
„Bendegúz: - Kendnek is sűrű a levese? Bakter: - Ja, főként ezzel a szarvasbogárral!
Bendegúz: - Magának bezzeg szarvasbogár jutott. Adja nekem Bakter úr!
Bakter: - Egye fene, lásd kivel van dolgod.”
Megdöglött a Lókereskedő lova, a Sanyi:
Sanyi, Sanyikám! Legalább a késem itt lenne, hogy a bőröd lenyúzzam!
A büdös banya:
– Tán letörne a nyelved, ha aszondanád nekem: ténsasszony.
– Nekem mindegy – mondom –, ha mingyár boldogságos ifiasszonynak hívatja is magát.
Na ebből nagy verekedés kerekedett...
A leves:
„Bendegúz: - Kendnek is sűrű a levese? Bakter: - Ja, főként ezzel a szarvasbogárral!
Bendegúz: - Magának bezzeg szarvasbogár jutott. Adja nekem Bakter úr!
Bakter: - Egye fene, lásd kivel van dolgod.”
Megdöglött a Lókereskedő lova, a Sanyi:
Sanyi, Sanyikám! Legalább a késem itt lenne, hogy a bőröd lenyúzzam!
A büdös banya:
– Tán letörne a nyelved, ha aszondanád nekem: ténsasszony.
– Nekem mindegy – mondom –, ha mingyár boldogságos ifiasszonynak hívatja is magát.
Na ebből nagy verekedés kerekedett...
Gondolatok, +1:
Lassan itt a Karácsony,
gyertyát gyújtunk szépen,
s vacsorához ülünk
meghitt békességben.
Arcunkról majd eltűnnek
a könnyek nyomai,
bárhogy fájja szívünket,
hogy hiányzik valaki.
Valaki, aki nem ül többé közénk,
nem mosolyog ránk,
s ki nem tölti be melegséggel
a meghitt kis szobát.
Lassan itt lesznek az ünnepek,
s mi arra gondolunk,
addig a jó, amíg egymásé vagyunk,
s addig a jó, míg átölelnek,
mikor marcangolva fáj
a keserű hiány,
és az a tudat, hogy vannak,
akik már csak fentről nézhetik,
mint ég csonkjaira
pár emlékező lángú
viaszgyertyaszál.
Lassan itt a Karácsony,
gyertyát gyújtunk szépen,
s vacsorához ülünk
meghitt békességben.
Arcunkról majd eltűnnek
a könnyek nyomai,
bárhogy fájja szívünket,
hogy hiányzik valaki.
Valaki, aki nem ül többé közénk,
nem mosolyog ránk,
s ki nem tölti be melegséggel
a meghitt kis szobát.
Lassan itt lesznek az ünnepek,
s mi arra gondolunk,
addig a jó, amíg egymásé vagyunk,
s addig a jó, míg átölelnek,
mikor marcangolva fáj
a keserű hiány,
és az a tudat, hogy vannak,
akik már csak fentről nézhetik,
mint ég csonkjaira
pár emlékező lángú
viaszgyertyaszál.
