Káposztás kocka ahogy a dédi készíti

Hozzávalók:

60 dkg liszt,
10 dkg zsír,
só,
bors ízlés szerint,
2,5 dkg élesztő,
tojás 1-2db + a kenéshez,
0,5 dl langyos tej,
kb 30 dkg párolt káposzta (mint a k.tésztánál)

Elkészítés:

A lisztet a tálba szitáltam, sóztam, borsoztam, közepébe morzsoltam az élesztőt, egy csipet cukrot. Pár perc múlva ment utánuk a zsír és a tojás is. Elkezdtem a tésztát összegyúrni és folyamatosan adtam hozzá a káposztát. Rugalmas, de lágy tésztát készítettem, majd betettem hűsölni a hűtőbe. Reggel a sütőt 200 fokra kapcsoltam (légkeverésre) a tésztát egyszer hajtogattam, kisodortam, a tetejét bevagdaltam, majd kockákra vágva kizsírozott tepsire raktam. Tojással lekentem a tetejét és irány a sütő! A káposztát helyettesíthetitek, töpörtyűvel, karamellizált hagymával, aszalt paradicsommal és még sokféleképpen ki hogy szereti!

Ezek is érdekelhetnek