Nagymamáink házi praktikái - 46 praktika a háztartásban amit nem árt tudni
• Ha a csirkemájat sütés előtt villával megszurkáljuk, nem “köpköd” sütés közben.
• Amikor olcsóbb citromhoz jutok, bevásárolok belőle akár 1-2 kg-t is. A jól megmosott gyümölcs héját lereszelem, és cukorral összekeverve egy műanyag, zárható tetejű edénybe teszem és lefagyasztom.
• Süteményekhez kiváló. A levét kifacsarom, és jégkockakészítőbe téve lefagyasztom. Bármikor elővehetem tea, limonádé ízesítéséhez. De a kézen lévő halszag eltüntetéséhez is nagyon jó.
• Fasírozott készítésekor a masszához tegyünk egy evőkanál étolajat, így nem ragad az edény és az olaj is kevésbé habosodik.
• A sovány húsokat panírozás előtt kenjük meg olajjal, akkor sütés közben nem száradnak ki. • A fejes saláta nem tárolható sokáig, előfordulhat, hogy kissé megfonnyad.
• Ilyenkor nyers burgonya szeletekkel együtt tegyük hideg vízbe néhány percre.
• Fűszereket nem csak a húsokra tehetünk grillezéskor.
• Ha faszénparázsra babérlevelet, rozmaringot vagy más illatos fűszereket szórunk, a húsok átveszik az aromás illatokat.
• A füstölt kolbászról úgy tudod a legkönnyebben eltávolítani a héját, ha előtte hideg vizet engedsz rá. Ezután pikk-pakk lejön a bőre.
• Ha túl világos, sápadt a tojás sárgája, piskótához, rántottához, nokedlihez, stb. teszek bele egy kis kurkumát. Nagyon szép színe lesz tőle.
• A bablevest rántás helyett úgy sűrítem, hogy a benne főtt zöldséget összeturmixolom. Így mindenki megeszi, finom és egészséges is!
• A szárított zeller- és petrezselyemlevelet mozsárban összetöröm, és amikor már majdnem kész a leves (gulyás, bab, stb.), csak akkor teszem bele. Finom az íze és az illata.
• A túrógombócot érdemes fagylaltos kanállal szaggatni a forró vízbe. Gyors és nem maszatolós.
• Ha a másnapos kenyeret párpercre nedves konyharuhába csavarod, majd előmelegített sütőbe teszed 5-10 percre, olyan lesz, mintha friss lenne.
• Kovászos uborka készítésekor a kaprot és a kenyeret egy sűrű szövésű anyagban helyezem az üvegbe, így nem lesz zavaros a lé és egyben kiemelhető.
• Muffin sütéskor is hasznos egy fagylaltos kanál. Meleg vízbe mártva szépen, egyenletesen osztható el a tészta a kapszlikba, amiben sütjük.
• A kávézacc a hűtőben is jó szolgálatot tesz: eltünteti kellemetlen szagokat.
• A mikróban újramelegíteni kívánt rántott húst húzzuk el folyó csapvíz alatt: nem lesz cipőtalp, ha megmelegítjük.
• Ugyanez igaz bármilyen ételre, amit mikróban melegítünk, víz vagy tej rácsöpögtetésével nem szárad ki.
• Mikróban melegített folyadékban nem mindig egyenletesen oszlik el a hő, ezért miután kivettük, keverjük fel. • Mikrohullámú sütőben is fellehet olvasztani a csokit, ha vízfürdőbe rakjuk (pl. mikrózható tálba félig vizet teszünk, abba pedig beleteszünk egy magas falú mikrózható üveget, amibe beleaprítottuk a csokoládét).
• Garantáltan nem ríkat meg a vöröshagyma, ha megmossuk hideg vízben és a kést is bevizezzük, mielőtt vágni kezdjük.
• A felezett hagymát, amit épp nem vágunk, friss felével lefelé fordítsuk a vágódeszkára, így kevesebb illóolaj kerül a levegőbe.
• Ha megégettük az ujjunkat, és nincs kéznél semmi hideg – mártsuk sóba az égett részt: nem fog felhólyagosodni.
• Megmaradt a tojásfehérje, mert csak a sárgája kellett. Tegyük be a hűtőbe a fehérjét, és másnapig használjuk fel: rántottához, omlettekhez, panírozáshoz lazítónak kiváló, ill. habcsókot is készíthetünk belőle, díszíthetünk habjával süteményeket is.
• Befőttesüveget úgy is kifertőtleníthetünk, hogy félig megtöltjük vízzel, és a fedele nélkül néhány percre a mikróba, a legmagasabb fokozatra betesszük.
• Magunk is készíthetünk házi ételízesítőt:
• Vegyünk a piacon friss leveszöldségből több csomaggal, majd daráljuk le.
• Tegyük kifertőtlenített csavaros üvegekbe, adjunk hozzá sót, ez tartósítani fogja.
• Felhasználáskor figyeljünk a benne lévő plusz sómennyiségre!
• Általában minden gyümölcs hűthető kivéve a déligyümölcsöket.
• Banánt egyáltalán ne tegyünk a hűtőbe, mert nagyon hamar megfonnyad.
• Ne tároljuk a kenyeret a hűtőszekrényben! Lehet, hogy azt hisszük, sokáig eláll, viszont a tésztája gyorsabban öregszik, szívósodik.
• Ne öntsük ki a befőttek vagy konzervek levét! Salátákba, süteményekbe tökéletes ízadó komponensek lehetnek.
• Ha a palacsintatésztát szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel készítjük cukor és tej nélkül, sokkal könnyebb állagú lesz, nem ragad le, és nem utolsósorban olcsóbb az előállítása is. Kétszer annyi szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel még könnyebb és vékonyabb tésztát kapunk, sokkal több palacsinta süthető belőle.
• A főtt tészta nem áll össze, ha kiszedés előtt egy pohár hideg vizet öntünk a főző léhez.
• A rántott hús sokkal finomabb, ha a panírozásnál a tojásba egy kis sört is öntünk.
• Ha mézet kell kimérned kanállal, előbb olajozd be a kanalat. Garantáltan lecsusszan róla a méz!
• A citrom héját nem dobom ki, mélyhűtőbe teszem, fagyottan könnyen reszelhető.
• A hússzeletek közé folpackot teszek, így fagyasztom le, mert ezzel a módszerrel nem fagy össze. Annyi szeletet veszek ki belőle, amennyire szükség van. • Tésztát, levest, meggyet, stb. úgy fagyasztok le, hogy egy 1 literes tejes doboz tetejét levágom, zacskóval kibélelem, ebbe teszem a fagyasztani valót, ha megfagyott, kiveszem a dobozból, így kis téglákat kapok, melyek jól pakolhatók a fagyasztóban.
• A hangyák nem szeretik az uborkát, tegyetek uborka héjat oda, ahonnan el akarjátok űzni őket!!!
• Áttetsző jégkockát akarsz, akkor előzőleg forrald fel a vizet.
• Tükör gyönyörű lesz, ha White Spirittel tisztítod (festék hígító)
• Rágógumi a ruhában ? Tedd egy órára a mélyhűtődbe.
• A fehérnemű nem elég fehér ? Áztasd 10 percig egy szelet citrommal a meleg vízben! – ÉS ADJ HOZZÁ SZÓDABIKARBÓNÁT!!!
• Hajad nem elég fényes? Tegyél egy kávéskanál ecetet a hajadra és úgy mosd meg, VAGY INKÁBB AZ ÖBLÍTŐBE!!!
• Azért, hogy a citrom kiadja az összes levét, áztasd egy órát meleg vízben és csak utána csavard.
• Azért, hogy ne legyen a káposzta főzéstől kellemetlen szag, tegyél egy szelet kenyeret a káposzta tetejére, (egy kis szövetzacskóban, hogy a morzsák ne kerüljenek a káposzta közé).
• A hagymától könnyezik a szemed, rágcsálj egy rágógumit.
• Azért, hogy a krumpli előbb főjön meg, hámozd meg, de csak az egyik oldalát.
• Tintafolt a ruhán? Tegyél jó vastagon fogkrémet a foltra, hagyd megszáradni, és csak utána mosd ki.
• Távol tartani egeret és patkányt, hintsd meg fekete borsporral a területet, ahol tanyáznak. Elmennek másfelé.
• A kávézacc felhasználása :háztartásban is fel tudjuk használni: tegyél egy kis tálba kávézaccot, majd ezt tedd a hűtőbe és nyoma sem lesz a kellemetlen szagoknak.