Ezeket tartsd be, ha szép fokföldi ibolyát szeretnél a lakásban!
Ha imádjuk a fokföldi ibolyákat, amelyek színpompás virágaikkal beragyogják a konyha és szobák párkányait, akkor most megtudhatunk pár tuti tippet, hogy miként lehetnek még szebbek ezek a csodálatos növények.
A cserepes fokföldi ibolyának olyan helyet válasszunk, ahol bőven van fény, de a napsugarak nem érik órákon keresztül a leveleket. Leginkább a keletre, vagy nyugatra nyíló ablakpárkányokra érdemes tenni az ibolyákat, a déli fekvésű párkányokat kerüljük el.
Az ibolya leginkább egy 10 cm mély,y, és 13 cm széles virágcserépben érzi jól magát, amely jó, ha műanyagból készült. Érdemes a cserepet félig megtölteni agyag granulátummal, amire mehet rá egy vékony faszén réteg, a többi pedig termőtalaj kell legyen.
A virágot mindig alulról, a tálcán keresztül kell megöntözni, enyhén langyos és állott vízzel, amibe tegyünk pár csepp folyékony tápoldatot is. Egy héten egyszer elég megöntözni. Ha virágzásnak indul, két hetente érdemes tápoldatos vízzel locsolni, ha nincs virágzás, akkor egy hónapban egyszer elégséges a tápozás.
Évente érdemes átültetni a növényt, még akkor is, ha virágzásnak indult. A talaj szerkezete ebben az esetben is a fentebb leírt összetétel szerint kell kinézzen.
A fokföldi ibolyákat könnyen lehet szaporítani, csak egy levelet kell beletenni egy kis pohár vízbe, majd addig várni, amíg meggyökerezik, ezután már el is lehet ültetni.