A táncosnőt “dagadtnak” és “undorítónak” nevezték – ezt teszi, hogy ne csúfolják többé

Whitney Tore már évek óta étkezési problémákkal küszködött, és a policisztás szindróma miatt önbizalma is nagyon alacsony volt. Ez a betegség azt jelenti, hogy a szervezetben túl sok a férfi nemi hormon, a peteérés pedig vagy elmarad vagy nagyon ritkán következik be.

Mielőtt beteg lett volna, Whiteny egy vékony lány volt, aki imádott táncolni. Rövid időn belül azonban hízni kezdett és 45 kg-ot szedett fel magára.

Az emberek sokszor “undorítóan dagadtnak” nevezték, s ez számára olyan volt, mintha kést döftek volna szívébe.

Whitney az internetes oldalán leírja, mindent megtenne azért, hogy olyan teste legyen, ami megengedi számára hogy jó dolgokat csináljon mint például táncoljon. Egy olyan testet szeretett volna, amely a belső énjét is tükrözi. Szeretett volna egy magabiztos nő lenni, célokkal, álmokkal.

Egy idő után ismét összeszedte bátorságát, és elkezdett táncolni. Úgy döntött, a csúfolódóknak jól visszavág. Készített egy video sorozatot, melynek azt a címet adta, hogy: Egy kövér lány táncol. A filmmel azt szeretné elérni, hogy az emberek gondolkodjanak, mielőtt másokat elítélnek valami miatt.

Nézze meg Whiteny táncos filmjét és kérjük ossza meg barátaival!

Ezek is érdekelhetnek