A D-vitaminhiány 7 jele és annak megelőzése!

A D-vitamin egy nagyon fontos elem az emberi szervezet kirakós játékában, és ha nincs elég belőle, nehezen, vagy sőt egyáltalán nem tud összeállni az egész kép, így a testünkben működési zavarok keletkezhetnek, és emiatt betegségek is kialakulhatnak.

A D-vitamin szorosan kapcsolatban áll a kalciumbevitellel, és két elem nélkül a csontok nem fognak fejlődni megfelelően. A D-vitamin hozzájárul az immunrendszer megerősítéséhez és a rákos betegségek megelőzéséhez.

Ha viszont kialakul a D-vitaminhiány, ez először a csontokban fog “megmutatkozni”, azaz már kisebb ütéseknél is eltörhetnek. Ez főleg a gyerekeknél fordul elő, főként ha kevés D-vitaminhoz jut hozzá a szervezetük. És itt nem csak a törésekről van szó, hiszen maga az egész csontszerkezet, váz is deformálódhat, ami kihatással lehet az életminőségre.

A kevés D-vitamin nem csak a csontok egészségére van negatív hatással, hanem tanulmányok szerint szerepet játszik a magas vérnyomás, az 1-es és 2-es cukorbetegség, vagy a szklerózis multiplex kialakulásában.

Most nézzük, hogy milyen jelei, tünetei vannak a D-vitaminhiánynak!

1. Immunrendszert érintő zavarok



Ahogyan csökken a D-vitamin szintje, úgy keletkeznek zavarok az immunrendszerben. A fehérvérsejtek többségének nagy szüksége van a D-vitaminra, és ha nem jut hozzá ehhez, nem tudja ellátni megfelelően a feladatát, így szervezetünk nagyobb fokú veszélynek lesz kitéve. Japánban egy kutatás során két diákcsoportot vizsgáltak. Az egyik csoport D-vitamint kapott, míg a másik nem. A kevesebb D-vitaminnal rendelkező tanulók többször betegedtek meg, mint azok, akik kaptak a vitaminból.

2. Izomgyengeség, izomfájdalom



Ez is a D-vitamin alacsony szintjének a jele. Ahogy ürül ki a szervezetből a vitamin, úgy válnak erősebbé az izmokat érintő fájások, amelyek idővel egyre gyengébbek lesznek.

3. Emelkedő vérnyomás



Ha magas a vérnyomásunk, érdemes leellenőrizni a D-vitamin szintet is, mert ha kevés van ebből a szervezetünkben, akkor egy hormonváltozás miatt a vérnyomás könnyedén megugrik.

4. Hangulatingadozások, depresszió



Ha ilyen tüneteket tapasztalunk, akkor vásároljunk D-vitamint tartalmazó táplálékkiegészítőt, menjünk ki a napra. Vizsgálatokkal is igazolták, hogy a kevés D-vitamin miatt kialakulhat a depresszió, az álmosság, a levertség, a hangulati ingadozás.

5. Gyomorpanaszok



Például a Crohn-betegeknek, a gyakori bélgyulladásokkal küzdő személyeknek gyakran írnak fel D-vitamint, mert ez segít a panaszok enyhítésében.

6. Krónikus verejtékezés



Bármennyire is furcsa, a kevés D-vitamin miatt sokan szinte folyamatosan izzadnak. Pontosan még nem sikerült megfejteni a D-vitaminhiány és a verejtékezés közötti kapcsolat okát, de egyeseknél segített a vitamin, így alábbhagyott az erős izzadás, amely leginkább a homlokon csapódott ki.

7. Keringési zavarok



A D-vitaminhiány sok esetben szívrendellenességeket okoz, de olykor a vérerekben is lerakódások keletkeznek emiatt, ami stroke-ot, szívrohamot idézhet elő.