A csodájára jár a világ az erdélyi parasztháznak
Nem telik el úgy nap, hogy ne fotózná le romániai vagy külföldi turista az erdélyi Szilágy megyei Hosszúrév kuriózumát, egy 200 éves parasztházat.
A háznak egy lakója van, Iuliana Câmpean, akit a falubeliek csak Julika néven emlegetnek. Az agyagból épült, nádfedelű ház valóban rászolgált a turisták érdeklődésére, hisz mesebeli látványt nyújt.
További érdekessége, hogy se gáz, se villanyáram, sem vezetékes víz nincs benne, ami napjainkban szinte elképzelhetetlennek számít. Julika néni szerint volt olyan nap is, hogy egyszerre húsz osztrák turista igyekezett bejutni a házba.
A falutársak szerint a néninek belépődíjat kellene kérnie a látogatásokért, hisz hajlékának muzeális értéke van. Az idős asszony hozzátette: háza kitűnő állapotban van, a két évszázad alatt csupán egyszer cserélték le a nádtetőt, amelynek 5000 lejes (345 ezer forint) költségeit Julika néni 400 lejes (28 ezer forint) nyugdíjából spórolta ki hosszú időn át.
A 200 éves ház a Szilágy megyei művelődési igazgatóság figyelmét is felkeltette. Az illetékes úgy nyilatkozott, hogy a házikót a jövőben felvehetik a védett műemlékek jegyzékébe.