18 éves lett a világ legfurcsább ikerpárja

Lehet, hogy hihetetlen számotokra, de ez a két lány nem csak egymás legjobb barátnője, hanem ikertestvére is.


Lucy és Maria édesanyja 1997-ben tudta meg, hogy ikreket vár. Óriási volt az öröm, ám akkor még nem is sejtette senki milyen különleges ikrek lesznek ők.


Amikor megszülettek, nagy volt a meglepetés. Az iker kétpetéjű, és jobban nem is különbözhetnének egymástól: Lucy ugyanis fehérbőrű, míg Maria sötétbőrű. Elég alacsony volt ennek esélye, ám mivel az ikrek édesanyja, jamaikai származású, édesapjuk pedig fehér bőrű és kék szemű, mégis így esett.




A két lánynak nem csak a külseje különbözik. Maria sötét bőrével és gyönyörű göndör fekete hajával szereti kihangsúlyozni nőiességét. Szinte kizárólag szoknyában és divatos női ruhákban jár. Ezzel szemben a fehér bőrű, vörös hajú, és zöld szemű Lucy szereti a kényelmes, sokszor fiúsnak számító ruhákat.



Mikor kicsik voltak, édesanyjuk egyforma ruhákba öltöztette őket, ahogy az ikreket szokás. Lucy azonban tíz éves korában megunta ezt, hiszen sosem voltak szokványos ikrek.



A szülőknek már volt három gyermeke, a mikor megszülettek az ikrek. Közülük azonban egyedül csak Lucynak van világos bőre. Az iskolában ezért gyakran csúfolták azzal, hogy szülei örökbe fogadták. Sőt már arra is volt példa, hogy meg kellett mutatniuk a születési anyakönyvi kivonatot, hogy bebizonyítsák, valóban ikertestvérek Mariaval.

Ezek is érdekelhetnek