Kun Magdolna: Fáradt sóhaj

Uram,
súlyos keresztem, már nehezen bírom,
hisz sok év terhét cipelem életutamon,
S úgy elfáradt szívem, úgy elfáradt lábam,
akárcsak görnyedt madárcsontú vállam
De lásd, szótlan hordom keresztem,
s kitartón viszem,
bármily kérges tőle sebzett tenyerem.
Mert tudom, amit a sors reánk rótt,
el kell viselni, akkor is, ha túl nehéz
a súlyt megemelni.

De nem baj Uram, nem baj,
ha nagy súlyt rósz is rám,
csak gyermekeim vigyázd életük során
Nekik adj még tartalmas, boldog életet,
hadd lássák szépnek a múló éveket.
Mert túl hamar eljön az a végső perc,
mikor már mindegy lesz, fekszel-e, vagy kelsz,
s mindegy lesz az is, süt-e rád a nap,
vagy dermedtté tesz az éjszakai fagy.

Tudod Uram, az anyai szív,
oly gyönge tud lenni,
ha gyermekét látja
titokban szenvedni,
mert az anyai szív dobogása
az a ritmusjel,
ami gyermekének szívében
visszhangzásra lel.
Kun Magdolna
Gondolatok, +1:
Olyan valaki mellett állj meg, aki nem fél veled lenni.
Akinek minden perc ajándék melletted.
Akinek jó vagy. Pont úgy, ahogy vagy. Mindenkor és akárhogy.
Aki gondol rád, és aki törődik veled.
Aki nem fut el, mikor rossz passzban vagy.

Akinek a legnagyobb félelme életében, hogy elveszít téged.
Aki, ha nem is mondja minden percben, hogy szeret, de érezteti veled minden nap.
Akinek a leghétköznapibb pillanat is ünneppé változik melletted.
Akinek a szeme mosolyog, ha rád néz.
Aki átölel egy nehéz nap után, és meghallgat, ha fáj valami.
Ilyen valaki mellett horgonyozz le. Soha, ne érd be kevesebbel...