MegosztásOlyan valaki mellett állj meg, aki nem fél veled lenni. Akinek minden perc ajándék melletted.
Olyan valaki mellett állj meg, aki nem fél veled lenni.
Akinek minden perc ajándék melletted.
Akinek jó vagy. Pont úgy, ahogy vagy. Mindenkor és akárhogy.
Aki gondol rád, és aki törődik veled.
Aki nem fut el, mikor rossz passzban vagy.
Akinek a legnagyobb félelme életében, hogy elveszít téged.
Aki, ha nem is mondja minden percben, hogy szeret, de érezteti veled minden nap.
Akinek a leghétköznapibb pillanat is ünneppé változik melletted.
Akinek a szeme mosolyog, ha rád néz.
Aki átölel egy nehéz nap után, és meghallgat, ha fáj valami.
Ilyen valaki mellett horgonyozz le. Soha, ne érd be kevesebbel...
Akinek minden perc ajándék melletted.
Akinek jó vagy. Pont úgy, ahogy vagy. Mindenkor és akárhogy.
Aki gondol rád, és aki törődik veled.
Aki nem fut el, mikor rossz passzban vagy.
Akinek a legnagyobb félelme életében, hogy elveszít téged.
Aki, ha nem is mondja minden percben, hogy szeret, de érezteti veled minden nap.
Akinek a leghétköznapibb pillanat is ünneppé változik melletted.
Akinek a szeme mosolyog, ha rád néz.
Aki átölel egy nehéz nap után, és meghallgat, ha fáj valami.
Ilyen valaki mellett horgonyozz le. Soha, ne érd be kevesebbel...
Gondolatok, +1:
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
mohát kapargat
benne a szarvas.
Mohát kapargat,
kérget reszelget.
Szimatol, szaglász,
cimpája reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
kujtorog benne,
éhes a farkas.
Éhes a farkas,
éhében vesz meg.
Szimatol, szaglász,
horpasza reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.
Hallgat az erdő,
kajtat a farkas;
kérődzik csendben
s fülel a szarvas.
Hopp, most az ordas
orrát lenyomja,
s fölkapja menten:
rálelt a nyomra!
Szökken a farkas,
megnyúlik teste,
szökken, de éppen
ez lett a veszte.
Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
ágyúlövésként
hallszik a csendben.
Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
s már a szarvas sem
kérődzik resten:
ina, mint íjhúr
feszül és pendül,
teste megnyúlik:
futásnak lendül.
Nyelvét kiöltve
lohol a farkas,
messze előtte
inal a szarvas.
Zúzmara, porhó
porzik a fákról,
menti a szarvast
csillogó fátyol.
Horkan a farkas,
nyüszít és prüszköl,
nem lát a hulló,
porzó ezüsttől.
Nyomot vét. Kábán
leül a hóba,
kilóg a nyelve,
lelóg az orra.
Hallgat az erdő,
üvölt a farkas.
Kérődzik csendben
s fülel a szarvas.
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
mohát kapargat
benne a szarvas.
Mohát kapargat,
kérget reszelget.
Szimatol, szaglász,
cimpája reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
kujtorog benne,
éhes a farkas.
Éhes a farkas,
éhében vesz meg.
Szimatol, szaglász,
horpasza reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.
Hallgat az erdő,
kajtat a farkas;
kérődzik csendben
s fülel a szarvas.
Hopp, most az ordas
orrát lenyomja,
s fölkapja menten:
rálelt a nyomra!
Szökken a farkas,
megnyúlik teste,
szökken, de éppen
ez lett a veszte.
Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
ágyúlövésként
hallszik a csendben.
Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
s már a szarvas sem
kérődzik resten:
ina, mint íjhúr
feszül és pendül,
teste megnyúlik:
futásnak lendül.
Nyelvét kiöltve
lohol a farkas,
messze előtte
inal a szarvas.
Zúzmara, porhó
porzik a fákról,
menti a szarvast
csillogó fátyol.
Horkan a farkas,
nyüszít és prüszköl,
nem lát a hulló,
porzó ezüsttől.
Nyomot vét. Kábán
leül a hóba,
kilóg a nyelve,
lelóg az orra.
Hallgat az erdő,
üvölt a farkas.
Kérődzik csendben
s fülel a szarvas.
