MegosztásAranyosi Ervin: A barátság gyógyít
Aranyosi Ervin: A barátság gyógyít
Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.
Aki szeretettel, sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.
Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellet, nem kell neked orvos!
Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,
újra felemelnek, felvidítanak téged!
Együtt, jót nevetve néztek a világra,
nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.
Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,
mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.
Lelked, mint a madár, fent az égben szárnyal,
így repül az idő, egy kedves, jó baráttal.
Idős korodba is belefér a játék,
egy ilyen barátság, igazi ajándék!
Mikor elbúcsúzott a holnapot várod,
jöjjön és gyógyítson, vidám, jó barátod!
Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.
Aki szeretettel, sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.
Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellet, nem kell neked orvos!
Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,
újra felemelnek, felvidítanak téged!
Együtt, jót nevetve néztek a világra,
nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.
Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,
mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.
Lelked, mint a madár, fent az égben szárnyal,
így repül az idő, egy kedves, jó baráttal.
Idős korodba is belefér a játék,
egy ilyen barátság, igazi ajándék!
Mikor elbúcsúzott a holnapot várod,
jöjjön és gyógyítson, vidám, jó barátod!
Gondolatok, +1:
Mi az a szerelem?
Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”
„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” – válaszolta a tanár.
„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” – tette hozzá.
A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.
Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.
„Ez a szerelem!” – mondta rögvest a tanárnő.
„Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”
„Akkor mi a házasság tanárnő?” – kérdezte a tanuló.
„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” – felelte.
„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.” – tette hozzá.
A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.
„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” – fogadta a tanárnő.
„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” – tette hozzá.
„Ez a házasság!”
Mi az a szerelem?
Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”
„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” – válaszolta a tanár.
„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” – tette hozzá.
A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.
Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.
„Ez a szerelem!” – mondta rögvest a tanárnő.
„Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”
„Akkor mi a házasság tanárnő?” – kérdezte a tanuló.
„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” – felelte.
„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.” – tette hozzá.
A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.
„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” – fogadta a tanárnő.
„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” – tette hozzá.
„Ez a házasság!”
