MegosztásAranyosi Ervin: A barátság gyógyít
Aranyosi Ervin: A barátság gyógyít
Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.
Aki szeretettel, sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.
Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellet, nem kell neked orvos!
Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,
újra felemelnek, felvidítanak téged!
Együtt, jót nevetve néztek a világra,
nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.
Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,
mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.
Lelked, mint a madár, fent az égben szárnyal,
így repül az idő, egy kedves, jó baráttal.
Idős korodba is belefér a játék,
egy ilyen barátság, igazi ajándék!
Mikor elbúcsúzott a holnapot várod,
jöjjön és gyógyítson, vidám, jó barátod!
Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.
Aki szeretettel, sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.
Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellet, nem kell neked orvos!
Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,
újra felemelnek, felvidítanak téged!
Együtt, jót nevetve néztek a világra,
nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.
Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,
mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.
Lelked, mint a madár, fent az égben szárnyal,
így repül az idő, egy kedves, jó baráttal.
Idős korodba is belefér a játék,
egy ilyen barátság, igazi ajándék!
Mikor elbúcsúzott a holnapot várod,
jöjjön és gyógyítson, vidám, jó barátod!
Gondolatok, +1:
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.
Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
– de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, – én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.
És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek…
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
– sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.
Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.
Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
– de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, – én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.
És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek…
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
– sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.
Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
