Kányádi Sándor: Tudod...

Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek
Kányádi Sándor
Gondolatok, +1:
Ne panaszkodj a gyermekedre! Sose!
Hisz áldásként jött ő az életedre, s bármilyen is, nem vágyik másra, csak szeretetre.
Az életét nem ő kérte, te voltál az, aki mindent megtettél érte.
Azért, hogy leszülethessen hozzád a földre.
Hát itt van. Leszületett. Megérkezett. Veled van.

A dolgod csak annyi, hogy vele légy a mindennapjaiban. Mert rád van szüksége és a támogatásodra. Arra, hogy szeresd és fogadd el őt olyannak amilyen. Hisz szeretni jött téged, érted van itt, miattad érkezett, hogy ő általa és vele még jobban megszerethesd az életet.