MegosztásNŐBŐL VAGYOK VÁLLALOM !!!
-Tolom azt az ajtót, amelyikre egyértelműen az van írva, hogy HÚZNI.
- Még jobban nevetek, ha megpróbálom elmagyarázni,hogy micsodán.
- Belépek egy szobába, és elfelejtem, miért mentem. - Ha számolok, szükségem van az ujjaimra.
- Van h gondolkoznom kell, melyik a jobb és melyik a bal, sőt néha össze is keverem!
- Ha fáj valami, azt eltitkolom azok elől, akiket szeretek. - A kacérkodás és a huncut nézés a LÉTELEMEM.
- Azt mondom, ez egy hosszú történet, akkor is... ha nem az.
- Olyan emberekkel is törődöm, akik nem törődnek velem.
- Néha jól esik a "hiszti".
- Mindig megpróbálok még gyorsan megcsinálni valamit, mielőtt sípol a mikrosütő :)
- Akkor is figyelek Rád, ha Te nem figyelsz rám
- FONTOS , hogy legyen kihez odabújni ..
- ÉS EGY ÖLELÉS MINDIG SEGÍT!!
- Még jobban nevetek, ha megpróbálom elmagyarázni,hogy micsodán.
- Belépek egy szobába, és elfelejtem, miért mentem. - Ha számolok, szükségem van az ujjaimra.
- Van h gondolkoznom kell, melyik a jobb és melyik a bal, sőt néha össze is keverem!
- Ha fáj valami, azt eltitkolom azok elől, akiket szeretek. - A kacérkodás és a huncut nézés a LÉTELEMEM.
- Azt mondom, ez egy hosszú történet, akkor is... ha nem az.
- Olyan emberekkel is törődöm, akik nem törődnek velem.
- Néha jól esik a "hiszti".
- Mindig megpróbálok még gyorsan megcsinálni valamit, mielőtt sípol a mikrosütő :)
- Akkor is figyelek Rád, ha Te nem figyelsz rám
- FONTOS , hogy legyen kihez odabújni ..
- ÉS EGY ÖLELÉS MINDIG SEGÍT!!
Gondolatok, +1:
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
