Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán...

Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk.
Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan. Elég ha tudjuk, hogy Ő a világra jött, gondolhatunk rá. Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését.
Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a szeretet láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.
Gondolatok, +1:
Imára kulcsolom két kezem,
s tehozzád szólok most Istenem.
Nem kincset kérek és nem is gazdagságot,
s nem is magamért mondok imádságot.
Családom sorsáért aggódom nagyon,
mert az ők élete többet ér, mint egy vagyon.
Küldj nekik hitet e nehéz napokra,
s okos gondolatot mi a gondjukat megoldja.
Biztató reményt ,hogy bízni tudjanak,
s erőt, egészséget,hogy tovább jussanak.
Az unokákat tisztességgel nevelhessék,
s munkájuk gyümölcsét sohase veszítsék.!
Imáikat ne mondják hiába ,csak vigyázz rájuk Istenem.!
Rájuk és a családra. ..Ámen.!