MegosztásEgy nő, 30 és 45…
Egy nő, 30 és 45 éves kora között a legalkalmasabb arra, hogy új életet kezdjen. Ekkor a legszebb, ekkor a legfogékonyabb a lelki intuíciókra, ekkor hagyatkozhat leginkább a megérzéseire. Eddigi melléfogásaiból sok mindent megtanulhatott. Igen, eddig nem késő. 30 és 45 év között még mindent megélhet. Sokkal inkább mint huszonévesen. A nagy szerelemet, a nagy szenvedélyeket, a kedvenc filmjeit kedvese karjában, a kedvenc szini előadást párja oldalán. Ebben a korban a nő, igazi ajándék egy férfinek. Ekkor még lefelejtheti a csalódásait, elfelejtheti rossz választásait, és immár érettebb szemmel, fejjel és szívvel választhatja ki azt a személyt, aki mellett immár végleg kiköthet, akitől már nem kell tovább hajóznia, akinél végleg lehorgonyozhat. Akivel megépíthetik az örök hidat a két szív között, ami csak az övék.
Gondolatok, +1:
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág
