18 életszabály A Dalai Lámától

1. Örökre jegyezd meg: az igaz szerelem és a nagy megvalósítások hatalmas áldozattal járnak.

2. Amikor veszítesz az életben, ne veszítsd el a leckét is, amelyet az élet adni akart neked.

3. A teljes földi léted alatt sose feledkezz meg a következőkről: az önmagad iránti tiszteletről, mások tiszteletéről, és a felelősségteljességről, amely tetteidet kíséri.

4. Habár késztetést érzel arra, hogy felejts, mikor csalódott vagy, jusson mindig eszedbe: sokszor az, hogy veszítettél, a legnagyobb szerencsét jelenti számodra.

5. Tanuld meg jól a szabályokat, hogy tudd okosan megszegni őket.

6. Ne engedd, hogy egy kis vita tönkretegyen egy nagy barátságot.

7. Abban a pillanatban, amikor rájössz arra, hogy hibáztál, lépj közbe és igyekezz kijavítani a baklövéseidet.

8. Minden nap tartogass időt arra, hogy a magad társaságában lehess.

9. Tárd ki a karjaid a változás felé, de ne engedd, hogy az értékeid távozzanak tőled.

10. Ne feledd, hogy a hallgatás sokszor a legjobb válasz lehet.

11. Élj egy kifogástalan, becsületes életet, hogy akkor, amikor megöregszel, és visszatekintesz, még egyszer örülhess az életednek.

12. A meleg és szeretetteljes családi légkör az alapja az életednek.

13. Ha nézeteltérésed akad a szeretteiddel, csakis a jelenen vitatkozzatok. A múltat sosem jó belekeverni.

14. Oszd meg a tudásod, ismereteidet. Ez a legjobb módszer az öröklétre.

15. Légy szelíd a földdel.

16. Egyszer egy évben, látogass el egy olyan helyre, ahol még sosem jártál.

17. Emlékezz arra, hogy a legjobb és leghelyesebb kapcsolat az, amikor az egymás iránt érzett SZERETET felülmúlja az egymás iránti SZÜKSÉGet.

18. Ítéld meg a sikereidet úgy, hogy azokhoz a dolgokhoz viszonyítod, amelyekről le kellett mondanod, hogy azt megszerezd.
Gondolatok, +1:
József Attila: Majd megöregszel

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, – azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
“Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem.”

“Mit is tehettem volna?” – kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.

Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!