Íme egy csodaital, ami megszabadít a vérerekben található lerakódásoktól
Sokat lehet hallani a káros koleszterin okozta szövődményektől, főként keringési problémákat, szívbetegségeket okozhat, ha a vérerek falán lerakodások képződnek, ezzel akadályozva a vér szabad áramlását, aminek következtében a magas vérnyomás is kialakulhat.
Vannak szintetikus gyógyszerek erre, de ezek sokszor inkább mérgezőek, mintsem, hogy megelőzzék a betegségeket. A gránátalmából kinyert lé viszont egy természetes csodaszer, amely hatásosan véd a koleszterintől és lerakódások kialakulásától.
A gránátalma jótékony hatásait vizsgáló kísérleteket több mint 10 évvel ezelőtt már elvégezték, viszont érdekes módon inkább titokban tartották az eredményeket.
Az igazság az, hogy a gránátalmában lévő csodálatos hatóanyagok akár több millió szívbeteg életét menthetnék meg, csak az „érdekek” eddig azt kívánták, hogy az emberek ne szerezzenek tudomást erről. A szív- és keringés betegségek mellett a gránátalma még 100 különböző kór ellen is jó. Természetesen az eldugult vérerek gyógyításában a legkiemelkedőbb, hiszen a gyümölcs levének rendszeres használata egy év alatt 30 százalékkal csökkenti az érfalakra lerakódott plakkok vastagságát. Tehát, ha egy évig gránátalmalét iszunk, akkor máris 30 százalékkal csökkentettük a leggyakoribb elhalálozási okot, azaz a szívroham, az agyvérzés, és minden olyan betegség kialakulásának esélyét, amelyet egy eldugult ér okozhat.
Kísérletekkel is alátámasztották a gyümölcs levének csodálatos hatását, óriási sikert érve el. Ha ezek az eredmények egy hagyományos, kémiai gyógyszerről derültek volna ki, eddig már világszenzációnak számított volna, az újságok a címlapokon hozták volna le a sikert. Az, hogy egy 3 évig tartó gránátalmalé-kúra 60 százalékkal csökkentette a kísérletre jelentkező 65 és 75 év közötti alanyok vérereiben a plakk-réteg vastagságát, az már nem számít annyira rendkívüli felfedezésnek.
Vajon miért?
A gránátalma leve, de egyszerűen, ha csak úgy simán fogyasztjuk, hozzájárul ahhoz, hogy lipidperoxidáció lecsökkenjen, így nem keletkeznek peroxi-szabadgyökök. Ez a nagymértékű csökkenés 3 és 12 hónap alatt kimutatható. A rossz koleszterinszint is 58 százalékkal csökkent azoknál a személyeknél, akik rendszeresen ittak a gyümölcs levéből.
A tanulmányban megjegyzik, hogy a gránátalma levének fogyasztásával nem kell felhagyni az orvos által felírt gyógyszerek szedésével, kiegészítőként nyugodtan lehet alkalmazni a gyógyitalt.