MegosztásEgy szegény anya egész életében mások ruháit mosta, kézzel. Fia megdöbbentő dologgal szembesült, amikor állásinterjúra ment!
Egy rendkívül eszes és tehetséges fiatalember egy neves vállalatnál próbálkozott munkát szerezni. Sikeresen átment az első és második állásinterjún, a harmadikon már az igazgató kérdéseire kellett feleljen.
Az önéletrajzából kiderült, hogy a fiatalember kitűnő minősítéssel fejezte be az egyetemet, és a legutóbbi munkahelyéről is remek ajánlólevelet kapott.
Igazgató: „Volt tanulmányi ösztöndíja az egyetemi évei alatt?”
Fiatalember: „Nem volt, soha.”
Igazgató: „Az édesapja fizette a tanulmányait?”
Fiatalember: „Az édesapám meghalt, mikor én 1 éves voltam.”
Igazgató: „Hol dolgozik az édesanyja?”
Fiatalember: „Otthon dolgozik, mások ruháját mossa.”
Az igazgató arra kérte, hogy a fiú mutassa meg a kezeit…amelyek viszont ápoltak, finomak voltak, nem voltak munkáskezek.
Igazgató: „Segített valaha is az édesanyjának?”
Fiatalember: „Soha…édesanyám azt mondta, hogy csak a tanulással, az olvasással foglalkozzak. Ráadásul édesanyám sokkal gyorsabban kimossa a ruhákat, mint én.”
Igazgató: „Arra kérem, hogy menjen haza, és mossa meg az édesanyja kezét, és holnap reggel 8-ra legyen az irodámba.”
A fiú úgy érezte, hogy megcsípte az állást. Mikor hazaért, megkérte anyját, hogy adja oda a kezeit, hogy megmossa. Az asszony nem értette a dolgot, de végül hagyta, hogy a fiú megmossa a két kezét. Ekkor egy könnycsepp szalad le a fiú arcán. Azt vette észre, hogy a kemény munkától milyen érdes volt anyja keze, és mennyi heg díszítette, amelyek még most is fájtak. Ekkor tudatosult benne, hogy anyja mennyi áldozatot hozott azért, hogy tanítatni tudja. Mikor a kézmosást befejezte, a fiú az összes ruhát kimosta, amit anyja aznap kellett volna elintézzen. Ezután órákig beszélgettek.
A következő reggel a fiatalember elindult az igazgatóhoz. Mikor beért az irodába, az első kérdése a vállalatvezetőnek ez volt:
Igazgató: „Meg tudja mondani, hogy mit tanult abból, amire a tegnap kértem?”
Amíg magában igyekezett megfogalmazni a mondatokat, a fiú szemébe könny gyűlt.
„Megmostam édesanyám kezét, és kimostam az összes ruhát helyette. Most már tudom, hogy mit jelent más munkáját tisztelni. Édesanyám nélkül ma nem lennék az, aki vagyok. Most már értem, hogy mennyit dolgozott értem. Ő adott életet nekem, ő segített, nevelt, ami egy egyedülálló nőnek sosem könnyű feladat.”
Az igazgató azt mondta: „Ilyen embert keresek a vállalatvezetői pozícióba. Olyat, aki értékeli mások munkáját, segítségét, és akinek nem a pénz, hanem az emberség és a tisztelet az első. Fel van véve!”
A fiatalember tisztességesen végezte a munkáját, a kollégái is nagyra becsülték. A vállalat jól működött, minden rendben volt az életében.
Az önéletrajzából kiderült, hogy a fiatalember kitűnő minősítéssel fejezte be az egyetemet, és a legutóbbi munkahelyéről is remek ajánlólevelet kapott.
Igazgató: „Volt tanulmányi ösztöndíja az egyetemi évei alatt?”
Fiatalember: „Nem volt, soha.”
Igazgató: „Az édesapja fizette a tanulmányait?”
Fiatalember: „Az édesapám meghalt, mikor én 1 éves voltam.”
Igazgató: „Hol dolgozik az édesanyja?”
Fiatalember: „Otthon dolgozik, mások ruháját mossa.”
Az igazgató arra kérte, hogy a fiú mutassa meg a kezeit…amelyek viszont ápoltak, finomak voltak, nem voltak munkáskezek.
Igazgató: „Segített valaha is az édesanyjának?”
Fiatalember: „Soha…édesanyám azt mondta, hogy csak a tanulással, az olvasással foglalkozzak. Ráadásul édesanyám sokkal gyorsabban kimossa a ruhákat, mint én.”
Igazgató: „Arra kérem, hogy menjen haza, és mossa meg az édesanyja kezét, és holnap reggel 8-ra legyen az irodámba.”
A fiú úgy érezte, hogy megcsípte az állást. Mikor hazaért, megkérte anyját, hogy adja oda a kezeit, hogy megmossa. Az asszony nem értette a dolgot, de végül hagyta, hogy a fiú megmossa a két kezét. Ekkor egy könnycsepp szalad le a fiú arcán. Azt vette észre, hogy a kemény munkától milyen érdes volt anyja keze, és mennyi heg díszítette, amelyek még most is fájtak. Ekkor tudatosult benne, hogy anyja mennyi áldozatot hozott azért, hogy tanítatni tudja. Mikor a kézmosást befejezte, a fiú az összes ruhát kimosta, amit anyja aznap kellett volna elintézzen. Ezután órákig beszélgettek.
A következő reggel a fiatalember elindult az igazgatóhoz. Mikor beért az irodába, az első kérdése a vállalatvezetőnek ez volt:
Igazgató: „Meg tudja mondani, hogy mit tanult abból, amire a tegnap kértem?”
Amíg magában igyekezett megfogalmazni a mondatokat, a fiú szemébe könny gyűlt.
„Megmostam édesanyám kezét, és kimostam az összes ruhát helyette. Most már tudom, hogy mit jelent más munkáját tisztelni. Édesanyám nélkül ma nem lennék az, aki vagyok. Most már értem, hogy mennyit dolgozott értem. Ő adott életet nekem, ő segített, nevelt, ami egy egyedülálló nőnek sosem könnyű feladat.”
Az igazgató azt mondta: „Ilyen embert keresek a vállalatvezetői pozícióba. Olyat, aki értékeli mások munkáját, segítségét, és akinek nem a pénz, hanem az emberség és a tisztelet az első. Fel van véve!”
A fiatalember tisztességesen végezte a munkáját, a kollégái is nagyra becsülték. A vállalat jól működött, minden rendben volt az életében.
