Az örökbefogadott kislányt új anyukája körbevezeti – 11 perc után olyat mond amire senki sem számított

Nevelőszülőnek lenni nem könnyű dolog. Megnyitni otthonunkat (még) egy olyan gyermek számára, aki rövidke élete ellenére már sok mindenen keresztül ment, nem egyszerű. Az ilyen gyereknek is nagyon nagy szüksége van szülőkre, aki gondoskodnak róla.

A nevelőszülőknek nemcsak a megfelelő nevelést és gondoskodást kell biztosítaniuk, hanem azt is el kell érniük, hogy a gyerek elfogadja őket. Mikor már “anyának” vagy “apának” hívják őket a gyerekek, az már nagyon nagy lépés.

Jamie, a Foster Parents közösség tagja már tisztába van ezekkel a dolgokkal. Befogadott egy olyan két éves kislányt, aki már négy különböző családnál volt néhány hónap leforgása alatt.

Öt hónap alatt már ez volt az ötödik családja, s ezek után valószínűleg nem lesz könnyű vele új otthonát elfogadtatni vele.



Jamie nagy szeretettel fogadta a kislányt, tárt karokkal üdvözölte őt.

“A többi gyerek nagyon segítőkész volt. Mikor a kislány megérkezett, azonnal megmutatták neki szobájukat, megkérdezték kér-e egy babát. Megkérdezték éhes-e. Igazából ők nagyon fontosak voltak az első lépések megtételében, segítettek a kicsinek megszokni új otthonát. Nagyon büszke vagyok rájuk amikor így viselkednek, mintha tényleg az “enyéim” lennének.” -mondta Jamie.

De nem csak ez mutatta azt, milyen szerencsés a nő. A kislány, néhány perccel megérkezése után odaszaladt Jamiehez és ezt kiáltotta neki: “Nézd, anya!”



“Szaladgált körbe a lakásban a többi gyerekkel, aztán néhány perc múlva , mikor már a lakás minden részét látta odarohant hozzám és anyának nevezett. Egy nőt, akit alig 10 perccel azelőtt ismert meg! A kislánynak az anya szó a lakásban lévő legfontosabb személyt jelentette. Azt a személyt, aki mindent meg tudott oldani, aki számára a világot jelentette. Ha valakinek öt hónap alatt már öt anyukája volt, soha nem volt arra lehetősége, hogy megtanulja, mit jelent igazán az anya szó.”

A nevelőanyát nagyon meglepte a kislány szóválasztása. Jamie most azon dolgozik, hogy a kislány valóban megtanulja, mit is tesz egy anya és mit jelent igazán ez a szó. Sokan kritizálják ezért, mert azt mondják, hogy az “anya” szót nem is lehet definiálni. Ön mit gondol? Hogy írná le az anya szót?

Ezek is érdekelhetnek