Nézd meg mi történt!
Vidéken a lakodalmakat többnyire nyáron tartják. Az ilyen igazi nagy lagzikban többnyire mérhetetlen nagy evés ivás megy. Ilyen a kultúránk, ilyen a szokás.
Nem ritka az, hogy valaki egy kicsit többet iszik a kelleténél, vagy hogy valaki többet eszik, mint kéne, hiszen az ilyen lakodalmakban rendkívül jó ételekkel kedveskednek a vendég seregnek.
Sajnos nem mindenki bírja ám a nehéz zsíros ételeket. Hát ez történt egy kedves külföldi vendéggel is, aki a nagy evés ivás után önfeledten táncra perdült, és nem vette észre, hogy sajnos besikeredett a nadrágba az, aminek nem ott lenne a helye. Ezt a pillanatot a szemfüles lakodalmi fogadott fotós meg is örökítette.
Vidéken a lakodalmakat többnyire nyáron tartják. Az ilyen igazi nagy lagzikban többnyire mérhetetlen nagy evés ivás megy. Ilyen a kultúránk, ilyen a szokás.
Nem ritka az, hogy valaki egy kicsit többet iszik a kelleténél, vagy hogy valaki többet eszik, mint kéne, hiszen az ilyen lakodalmakban rendkívül jó ételekkel kedveskednek a vendég seregnek.
Sajnos nem mindenki bírja ám a nehéz zsíros ételeket. Hát ez történt egy kedves külföldi vendéggel is, aki a nagy evés ivás után önfeledten táncra perdült, és nem vette észre, hogy sajnos besikeredett a nadrágba az, aminek nem ott lenne a helye. Ezt a pillanatot a szemfüles lakodalmi fogadott fotós meg is örökítette.
Gondolatok, +1:
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág