Egyetértek, a SZER-ETET, az év 365 napjára érvényes folyamatosan, nem korlátozódhat csak és kizárólag 3 napra...
A társadalom zöme számára a karácsony az a három nap az évben, amikor megpróbálnak úgy tenni, mintha szeretnék egymást.
Én viszont úgy gondolom, hogy ha május ötödikén vagy február másodikán vagy akár ma reggel két ember szívből, tisztelettel és szeretettel tud egymáshoz érni, amikor kinyitják a szemüket - az azt jelenti: karácsony van.

Gondolatok, +1:
Egy fiatal párról szól a következő történet, valamint arról, hogy nem szabad az érzéseinkkel ellentétesen cselekedni, mert egy életre megbánhatjuk a döntésünket.
A fiú és a lány nagyszerűen érezték magukat egymás társaságában, boldogak voltak, soha nem veszekedtek, nyolc éve alkottak egy párt. A lány összes barátnője már férjénél volt, és mindeddig nem is foglalkoztatta a házasság, de ahogy teltek az évek, és az édesanyjai is folyamatosan nyaggatta, hogy mikor kötik be a fejét, kezdett megváltozni a véleménye. Már ő is férjhez akart menni! Ezt közölte is párjával, a tökéletes esküvő részleteit is megosztotta vele, de a fiú azt válaszolta, hogy ő még nem áll készen, még időre van szüksége, szeretne szerezni egy jobban fizető állást, hogy majd biztosíthassa családja számára a tisztes megélhetést. Végül hosszas beszélgetés után sem jutottak dűlőre, így mindketten úgy döntöttek, jobb, ha külön utakon folytatják. Ezután a fiú összetört szívvel elhagyta szülővárosát.
Öt év múlva viszont visszatért, és eldöntötte, hogy új életet kezd. Megismerkedett egy csodás lánnyal, akit nagyon szeretett, és boldog is volt vele. Három év múlva elvette feleségül. A lagzi után összefutott az első szerelmével, aki a könnyes szemekkel azt mondta:
„Hogy nősülhettél meg pont az én születésnapomon? Hogy volt képed azokat a virágdíszítéseket használni, amiket én találtam ki? Hogy tudtad az én kedvenc dalomra megtenni az első tánclépést?”
A fiú megfogta a kezét, és magához húzta. Abban a pillanatban egy könnycsepp szaladt le az arcán.
„Mindvégig arra gondoltam, hogy te vagy a menyasszonyom.”
Az életben talán egyszer adódik meg, hogy rátaláljunk az igaz szerelemre, ezért soha ne engedjük elmenni.

Megosztás