Tiltott ételek a Bibliában. Ezeket az ételeket tartották tisztátalannak!

A keresztények étrendje egyszerű, kiegyensúlyozott és egészséges kell legyen – állították az egyházatyák az őskeresztények idejében. Napjainkban viszont az általunk elfogyasztott élelmiszerek többsége „tisztátalannak” számít a Biblia szerint. Lássuk, melyek ezek!Jézus azt mondta: „Az élet sokkal fontosabb, mint a táplálék”.

Az ószövetségi Szentírás szerint Isten megparancsolta Izrael népének, hogy tartózkodjon egyes állatok, madarak húsának fogyasztásától.

„Mindazt, a minek hasadt a körme, és egészen ketté hasadt körme van, és kérődző a barmok közt, megehetitek” – írja az írás, de vannak kivételek.

Ezek egyike a disznóhús, amit előszeretettel fogyasztanak a nyugati világban.

„És a disznót, mert hasadt körmű ugyan és egészen ketté hasadt körme van, de nem kérődzik; tisztátalan ez néktek” – olvasható Mózes harmadik könyvében. De ugyanez a parancsolat vonatkozik a nyúlra és a tevére is. A nyúl pedig gazdag fehérjében és a húsa ízletes, a tevét pedig Ausztráliában fogyasszák előszeretettel.

A szárnyasok közül a sast, a saskeselyűt, a halászó sast, a sólymot, a héját, a hollót, a struccot, a bagolyt, a kakukkot, a karvalyt, a bölömbikát, a pelikánt, a gémet, az eszterágot, a szarkát, a büdös bankát és a denevért nem szabad megenni.

„A minek pedig nincsen úszószárnya és pikkelye a tengerekben és folyóvizekben, legyen az akármely vízben nyüzsgő, és akármely vízben élő állat; mind utálatos az néktek” – olvasható a Bibliában.

A Biblia ezek mellett tiltja a pletykálkodást, a jóslást, a jövendőmondást és a mágiát.

„Ne menjetek ígézőkhöz, és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztessétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek” – írja Mózes harmadik könyvében.

Ezek is érdekelhetnek