Tanuld meg egy jógitól, mi a pihentető és nyugodt alvás titka!
Az indiai jógik úgy tartják, hogy az alvás az egyik legfontosabb dolog testi és lelki egészségünk megörzése érdekében. A kiegyensúlyozott élet egyik elengedhetetlen kelléke a minőségi alvás. Tanuljunk el egy pár tippet egy jógitól.
Az alváshoz a megfelelő időpont napnyugtától napkeltéig van. Ha ekkor alszunk, megkétszerezzük a pihenés hatékonyságát.
A nyugodt alvás fontos az energikus és eredményes másnap érdekében. Nem aludjunk nyolc óránál többet, mivel ez már káros lehet.
Ha napnyugta és napkelte közötti időszakban alszunk akár egy pár óra alvás is lehet nagyon pihentető. Fontos, hogy a test észak-dél irányba legyen elhelyezkedve alvás közben.
Aludjunk a bal oldalunkon, és a fejünk legyen északi irányban. Elalvás előtt nagyon jól szellőztessük ki a szobát.
Ne legyen se túl meleg, se túl hideg abban a helyiségben, ahol alszunk. Semmiképp se aludjunk abban a ruhában, amiben napközben vagyunk.
Az utolsó étkezés 19 órakor legyen, utána már ne fogyasszunk semmit, ne igyunk kávét, alkoholt.
A lefekvéssel egy időben zárjuk ki azokat a gondolatokat, problémákat, melyek napközben foglalkoztattak.
Ne tervezzük elalvás előtt.
Aludjunk úgy, mint egy fáradt gyerek, aki bezuhan az ágyba és csak aludni, pihenni akar.
Ha nem tudunk aludni, próbáljunk meg ellazulni, helyezkedjünk a lehető legkényelmesebb pózba, és semmiképp ne gondoljunk arra, hogy nem tudunk aludni.
Érezzük jól magunk, és pihenjünk, ha nyugodtak vagyunk gyorsabban elalszunk.
Reggeli ébredéskor ne pattanjunk ki egyből az ágyból, nyújtózkodjunk, ásítozzunk, szoktassuk magunk az ébredéshez, az új naphoz.
A jógiknak nem szükséges ébresztőóra, “beállítják” a szervezetük, és önmaguktól ébrednek. Hétvégén mi is kipróbálhatjuk.