A LÁNY NAGYAPJA HALÁLOS ÁGYA MELLETT ÜLT, AMIKOR NYÍLT AZ AJTÓ. AZ ORVOSOK SE AKARTAK HINNI A SZEMÜKNEK!

Az igaz barátság csodákra képes. Erről tesz tanúbizonyságot a következő történet is, amit ez a felnőtt nővé érett unoka mesél el.

„Gyerekkoromban, minden szombaton nagyapámmal, az öregek otthonába mentünk azért, hogy meglátogassuk barátait. Anyu egyáltalán nem örült ennek, szerinte csak az időmet vesztegettem és ehelyett tölthettem volna több időt a velem egykorúakkal. De számomra nagyapám sokkal fontosabb volt. Mindig azt ismételgette, hogy:

„amikor egy beteg embert meglátogatsz, élettel ajándékozod meg.”

Sosem felejtem el azt a mondatot.

Nagyon sokan voltak ebben az öregek otthonában, de még mai napig emlékszem Johnra, Elisára Simonra és Viktorra. Mindegyiküknek megvolt a maga kis jellemzője, amivel a leginkább le lehetett írni őket. John például nagyon szeretett főzni, Elisa gondos és szerető nagymama volt, Simon képes volt egész nap énekelni míg Viktor képes volt órákig hallgatni másokat míg beszélnek, ő pedig csak mosolygott. A látogatások mindig nagyon jó hangulatban teltek el, az öröm minden egyes alkalommal szemmellátható volt...

Hosszú idő után nagyapa megbetegedett, így nem tudtam mit csinálni szombatonként, hiszen már képtelen volt eljönni velem a az otthonba. És akkor eszembe jutottak szavai – SOSE ENGEDD MEG, HOGY BÁRMI IS MEGAKADÁLYOZZON ABBAN, AMIT TENNI SZERETNÉL. Azonnal felöltöztem és elrohantam az öregek otthonába.

Természetesen mindenki nagyapa felől érdeklődött én meg lemondtam, hogy kórházban van, mert beteg. Nagyon nehéz és szomorú pillanat volt az. Amiután hazaértem, a kórházból hívtak azzal a hírrel, hogy nagyapa állapota jelentősen rosszabbodott, az orvosok maximum egy hetet jósoltak neki.

Azonnal elmentem meglátogatni. Leültem az ágya mellé, hogy elköszönjek tőle. Már alig-alig lélegzett. Anya pedig képtelen volt abbahagyni a sírást.

Ugyanazon délután nagyapa rengeteg virágot kapott, az asszisztensnő pedig bejelentette, hogy látogatók is érkeztek. Anya csodálkozva nézett rám és mielőtt megkérdezte volna, én már tudtam kik fognak belépni az ajtón: John, Elisa, Simon és Viktor.”

„Hol a buli? – kérdezték, nagyapa pedig nehezen elmosolyodott. A négy jó barátnak engedélyt adtak az otthon elhagyására azért, hogy meglátogathassák nagyapát. John sütiket készített, Simon énekelt és gitározott, Elisa elhozta két unokáját, Anne-t és Joyce-t, míg Viktor leült az ágy szélére és szorosan fogta barátja kezét. Négy órát töltöttünk el együtt, nem is tudom, hogyan telt el olyan gyorsan az az idő.

Eltelt egy nap, nagyapa állapota JELENTŐSEN JAVULT!! Eltelt két három hét és nagyapa újból elkezdett járni. Mindemellett újra evett és képes volt egyedül elmenni a WC-re. Az orvosok nem akartak hinni a szemüknek!

Az orvosok azt mondták, nagyapa felépülése maga a csoda. Én, azonban tudtam, hogy mi a valódi oka ennek a bámulatos gyógyulásnak. Nagyapa barátai gyógyították meg őt. Hogyan voltak erre képesek? Nagyapa mondása rá a válasz:

„amikor egy beteg embert meglátogatsz, élettel ajándékozod meg.”

Oszd meg másokkal is ezt a fontos üzenetet!

Ezek is érdekelhetnek