MegosztásA fiú titokban lefotózta az édesanyját, majd feltette a netre. Nem hiszed el, mit tett az anya!
Görgettem a telefonon a képeket, aztán majdnem elájultam. Egy fényképet láttam magamról a strandon, amint bezárt szemmel, fura pózban fekszem a kimerültségtől…
A képen szemmel láthatóan teljesen kész voltam abban a pillanatban a kimerültségtől.
Az első reakcióm a sokk volt. Miért kellett feltenni ezt a borzalmas képet rólam? Undort és megvetést éreztem magam iránt, a képet látva. Sírni kezdtem. Azt akartam, hogy a fiam törölje a képet.
A fiam jött be a szobába.
– Ki csinálta ezt a képet? vontam kérdőre, miközben leraktam a telefont.
– Én voltam. Akkor fotóztam, amikor a tónál voltunk – mondta mosolyogva. Ott olyan szép, nyugodt volt minden. Nem tehettem másképp – felelte.
– De mielőtt máskor posztolsz rólam valamit, először kérdezd meg tőlem, hogy lehet-e – mondtam idegesen.
– Igazad van anya. De nézd meg, milyen szép vagy rajta. Komolyan!
Néztem a képernyőt már ki tudja hányadik alkalommal, és próbáltam azt látni, amit a fiam.
A lányom is odajött, megpaskolta a vállamat és ezt mondta.
– Olyan, mint egy képeslap, anya. Szép vagy rajta. Szeretem ezt a képet – mondta kedves mosollyal.
Újra megnéztem a képet. Igen, én csakis a hibákat kerestem és láttam benne. A vastag, cellulitiszes combomat, a pufók karomat, az anyát, aki fáradtam terült el a homokban. Láttam rajta egy kövér nőt, aki egyrészes fürdőruhát visel, hogy a problémás területeket eltakarja. És láttam egy anyát, aki szinte bálványozva szereti a gyermekeit.
Mint oly sok nő én is harcolok a túlsúly ellen. Valószínűleg már sosem lesz modell alkatom. És mégis továbbra is hordani fogom a fürdőruhát, strandruhát a nyilvánosság előtt. És játszom a homokban a gyerekeimmel. És igen, néha úgy érzem magam, akár egy filmben, hogy szép, okos és ügyes vagyok. Ez a cél, erre felé kell haladnom.
A lényeg, hogy a gyerekeim továbbra is ilyen szemmel nézzenek rám. Szóval, már nem utálom a testem. Folytatom a munkát, sportolok, és egészségesen táplálkozom, de nem azért, hogy modell legyek. Azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és azért, hogy minél tovább élhessek még a földön, hogy lássam, ahogy gyerekeim ennyire ragaszkodnak hozzám.
Köszönet a fotóért és a szép szavakért gyerekeim! Szeretlek titeket!
A képen szemmel láthatóan teljesen kész voltam abban a pillanatban a kimerültségtől.
Az első reakcióm a sokk volt. Miért kellett feltenni ezt a borzalmas képet rólam? Undort és megvetést éreztem magam iránt, a képet látva. Sírni kezdtem. Azt akartam, hogy a fiam törölje a képet.
A fiam jött be a szobába.
– Ki csinálta ezt a képet? vontam kérdőre, miközben leraktam a telefont.
– Én voltam. Akkor fotóztam, amikor a tónál voltunk – mondta mosolyogva. Ott olyan szép, nyugodt volt minden. Nem tehettem másképp – felelte.
– De mielőtt máskor posztolsz rólam valamit, először kérdezd meg tőlem, hogy lehet-e – mondtam idegesen.
– Igazad van anya. De nézd meg, milyen szép vagy rajta. Komolyan!
Néztem a képernyőt már ki tudja hányadik alkalommal, és próbáltam azt látni, amit a fiam.
A lányom is odajött, megpaskolta a vállamat és ezt mondta.
– Olyan, mint egy képeslap, anya. Szép vagy rajta. Szeretem ezt a képet – mondta kedves mosollyal.
Újra megnéztem a képet. Igen, én csakis a hibákat kerestem és láttam benne. A vastag, cellulitiszes combomat, a pufók karomat, az anyát, aki fáradtam terült el a homokban. Láttam rajta egy kövér nőt, aki egyrészes fürdőruhát visel, hogy a problémás területeket eltakarja. És láttam egy anyát, aki szinte bálványozva szereti a gyermekeit.
Mint oly sok nő én is harcolok a túlsúly ellen. Valószínűleg már sosem lesz modell alkatom. És mégis továbbra is hordani fogom a fürdőruhát, strandruhát a nyilvánosság előtt. És játszom a homokban a gyerekeimmel. És igen, néha úgy érzem magam, akár egy filmben, hogy szép, okos és ügyes vagyok. Ez a cél, erre felé kell haladnom.
A lényeg, hogy a gyerekeim továbbra is ilyen szemmel nézzenek rám. Szóval, már nem utálom a testem. Folytatom a munkát, sportolok, és egészségesen táplálkozom, de nem azért, hogy modell legyek. Azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és azért, hogy minél tovább élhessek még a földön, hogy lássam, ahogy gyerekeim ennyire ragaszkodnak hozzám.
Köszönet a fotóért és a szép szavakért gyerekeim! Szeretlek titeket!
