Indul a bakterház legviccesebb jelenetei

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a legismertebb Magyar filmek egyike az Indul a bakterház, ami tele van jobbnál jobb poénokkal, vicces jelenetekkel.

Az egyik legviccesebb jelenet a Lókupec és Sanyi a ló esete:


De van annyi jó jelenet, hogy szinte nem is érdemes egyet egyet kiemelni. Mindenkinek megvan az a jelenet amelyiket a legjobban szereti.

Nyom egy lájkot, ha neked is van kedvenc jeleneted, és írd meg azt!
Gondolatok, +1:
A szélsőséges életmód, vagyis a túl sok ülés vagy állás eredményezheti leginkább a fent említett fájdalmakat. Ha valaki magára ismer, és nem megfelelő az életmódja, rögtön készítse el az alábbi keveréket. Létezik természetes megoldás a problémákra!

A hatást már egy nap után érezni fogjuk. Folyamatos alkalmazás mellett pedig két hónap után teljes gyógyulás következhet be, ígérik a szakemberek. Szerezzük be az alábbi hozzávalókat, és két hónapon keresztül, megszakítás nélkül minden este fogyasszuk. Persze ajánlatos emellett a rendszeres mozgásra is odafigyelni.

Szükségünk lesz

5 aszalt szilvára,
1 szárított fügére,
1 aszalt barackra.
Vágjuk apró darabokra a hozzávalókat, keverjük össze egy kis tálban, majd minden este fogyasszuk el ezt az adagot.

Ezek a gyümölcsök olyan összetevőket tartalmaznak, melyek segítenek közvetlenül a porckorong körüli szövet regenerációjában. A csigolyák visszatérnek a szokásos helyükre, anélkül, hogy bármilyen külső ráhatásra lenne szükségünk.

Nagyon hatékony keverék gerincfájdalomra is, férfiaknak és nőknek egyaránt ajánlott.

Ezek is érdekelhetnek